Nagyvilág

Az Iszlám Állam barbár mészárlást rendez

iszlám állam terrorizmus (iszlám állam terrorizmus, Az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció légicsapást mér a dzsihadisták állására )
iszlám állam terrorizmus (iszlám állam terrorizmus, Az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció légicsapást mér a dzsihadisták állására )

A terrorszervezet százával fejezi le az embereket, és teszi közszemlére őket – számolt be a Daily Mail internetes oldalán. Brutális részletek - csak erős idegzetűeknek.

A 13 éves Dilliár arról számolt be, hogy nem tudja elfelejteni, ahogy unokatestvérét megölték. Ketten együtt menekültek volna ki Kobaniból, amikor az Iszlám Állam egyik fegyverese az útjukat állta. Dilliárnak sikerült kicsusszannia, de a 20 éves Mohammednek nem volt szerencséje. Vérfagyasztó ordítást hallatott, amikor a feketeruhás gyilkosok rátámadtakkéseikkel. „A földre lökték és lefürészelték a fejét, miközben ordították az Allahu Akbart” – emlékezett vissza az iskolás fiú a szörnyű eseményekre. – „Minden éjszaka látom álmomban, és minden reggel emlékszem rá.”

A borzalmak városa

A menekültek szerint a dzsihadisták tettei még borzalmasabbak, mint amire bárki számított volna. Fej nélküli holttestek hevernek a szíriai határvárosban, sok holttestnek a lába is hiányzik, az áldozatoknak pedig gyakran kinyomták a szemét is – derül ki a Daily Mail riportjából.

A kurd erők hétfőre virradóra elfoglalták a dzsihadista Iszlám Állam két állását az észak-szíriai Kobaniban. A török határ közelében fekvő város közel felét azonban továbbra is a szélsőséges szunnita szervezet tartja ellenőrzése alatt – írja az MTI.

Az Iszlám Állam szeptember 16-án indított nagyszabású offenzívát az arabul Ain-el-Arabként ismert kurd Kobani ellen, ahol viszont az első számú szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) heves ellenállásával találta szemben magát. “A YPG ellentámadást indított Kobani déli részén és visszafoglalt az Iszlám Államtól két állást, miközben végzett 13 dzsihadistával” – közölték hétfőn. Eközben a Washington vezette terrorellenes nemzetközi koalíció hétfő délelőtt legalább két légicsapást mért a szunnita szervezet uralta létesítményekre a város keleti és déli részén.

Menekülési útvonal szűnhet meg

A szélsőségeseknek október 6-án sikerült behatolniuk Kobaniba, miután elfoglalták a környező településeket, s azóta ellenőrzésük alá vonták a város keleti részét, valamint a település több déli és nyugati negyedét. Hatalmukba kerítették a kurd erők főhadiszállását is, amely Kobani északi részén, a török határtól egy kilométerre található. Az OSDH szerint azonban vasárnap este az YPG-nek sikerült néhány méterre megközelítenie az épületet.

Az AFP francia hírügynökség egyik újságírója hétfőn azt jelentette, hogy heves összecsapások törtek ki a dzsihadisták és a kurd fegyveresek között Kobani külvárosában, Mursitpinar török határváros közelében, s félő, hogy a harcok nyomán teljesen megszűnik az átjárás lehetősége Kobani és Törökország között. Ezt a zónát eddig naponta használták azok a kurd civilek, akik a Kobaniban zajló harcok miatt hátrahagyták otthonukat, illetve ezen a területen keresztül szállították a törökországi Suruc városába a kurd sebesülteket. Kobaniból és környékéről az utóbbi hetekben már több mint 200 ezer kurd menekült Törökországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik