Nagyvilág

Elismerték: nőket és gyerekeket tettek rabszolgává

Jazidi nőket és gyerekeket raboltak el, tettek rabszolgává és adtak el az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai - ismerte el a terrorszervezet egy vasárnap megjelent propagandakiadványban.

A Dabik című angol nyelvű kiadvány egyik cikkében azt írják, hogy “az Iszlám Állam katonái jelenleg a rabszolgává tett jazidi családokat bocsátják áruba”. A beszámoló szerint a Közel-Keleten előrenyomuló csoportosulás harcosai az iszlám jogrendszer értelmében felosztották egymás között a nőket és a gyerekeket, miután augusztusban elfoglalták a főleg a kurd etnikumhoz tartozó, saját vallást gyakorló jazidik által lakott észak-iraki Szindzsár városát.

A Die Welt című német lap tájékoztatása szerint az 56 oldalas, képekkel illusztrált, pdf-formátumú magazinban észak-amerikai, európai és ausztráliai terrorakciókra sarkallják a híveket.

Szindzsár városa és hegyvidéke a jazidik ősi otthona, őket a szunnita szélsőségesek “sátánimádóknak” tartják. Javarészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki, de kisebb közösségeik előfordulnak Szíriában, Iránban, Örményországban, Törökországban és Grúziában is. Becslések szerint mintegy 500 ezren tartoznak hozzájuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik