Nagyvilág

Már az ausztrálok is bombázzák az Iszlám Államot

Először hajtott végre légi csapást Ausztrália légiereje Irakban csütörtökre virradó éjjel, miközben az Egyesült Államok és Jordánia Szíriában támadta a szélsőséges dzsihadista szervezet fegyvereseit.

Az ausztrálok egy F-18-as vadászbombázója az Iszlám Állam egy közelebbről meg nem nevezett létesítményét semmisítette meg. Canberra nem közölt további részleteket a bevetésről.

Az ausztrál légierő a hét elején hat géppel kezdte meg a járőrözést Irak északi része felett, de most hajtott végre először támadást az IÁ ellen. Canberra a különleges erők 200 tagját is Irakba küldte, hogy segédkezzenek a helyi erők kiképzésében, és tanácsokkal lássák el az iraki hadsereget.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok fegyveres erőinek közel-keleti parancsnoksága arról számolt be, hogy amerikai és jordániai harci gépek nyolc alkalommal támadták az IÁ állásait a dzsihadista szervezet által ostromlott és részben elfoglalt Kobani szíriai kurd határvárosnál.

Korábban a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) már beszámolt arról, hogy a szélsőséges fegyveresek súlyos veszteségeket szenvedtek, és kénytelenek voltak kivonulni a város egyes negyedeiből a légitámadásoknak köszönhetően.

A támadások Washington közlése szerint elpusztították az IÁ öt páncélozott járművét, egy raktárát, egy irányítóközpontját, egy logisztikai épületét és nyolc laktanyáját.

Az Iszlám Állam eközben azt állította csütörtökön, hogy lelőtt egy iraki katonai helikoptert a Baidzsi városa mellett fekvő olajfinomítónál, Bagdadtól északra. Irak legnagyobb finomítóját június óta támadja a tevékenységét elsősorban az általa megszállt iraki és szíriai területeken kitermelt kőolaj illegális értékesítéséből finanszírozó IÁ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik