Nagyvilág

Mégsem találtak tömegsírt Koszovóban

Nem találtak holttesteket abban a feltételezett koszovói tömegsírban, amelyet a hét elején kezdett vizsgálni az Európai Unió jogi és igazságügyi missziója (EULEX), valamint a háborús bűnöket vizsgáló szerb ügyészség.

A szerb ügyészség információi szerint a nyugat-koszovói Piskotában az 1998-99-es koszovói háború idején meggyilkolt szerb civileket temettek el. A feltételezések szerint a vizsgált helyen ásta el a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) a likovaci fogolytáborban meggyilkoltakat. Erre azonban nem találtak bizonyítékokat, ezért szerdán befejezték a vizsgálatot – számolt be erről Prenk Gjetaj, az eltűnt személyekkel foglalkozó koszovói bizottság elnöke a Tribuna című pristinai napilapnak.

A Tribuna arra is emlékeztetett, hogy Piskota a közeli Gjakova városhoz tartozik, ahonnan a koszovói háború idején 73 szerb civil tűnt el.

A 15 évvel ezelőtti háborúban több mint 6 ezer koszovói személy tűnt el, körülbelül 1700-an azóta sem kerültek elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik