Nagyvilág

Lecsaptak az Iszlám Államra Iránban

Több mint 130 szélsőséges szunnita fegyverest vettek őrizetbe az iráni hatóságok - közölte kedden az iszlám köztársaság hírszerzési és biztonsági ügyekben illetékes minisztere.

Az ISNA iráni hírügynökségnek Mahmúd Alavi azt mondta, hogy a “takfíri” csoportok több mint 130 tagját fogták el. Iránban takfírinek, vagyis hitehagyónak tartják azokat a dzsihadistákat, akik az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, az al-Kaida nemzetközi terrorcsoporttal kapcsolatban álló an-Nuszra Front vagy a Dzsais al-Ádl nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai.

A hírszerzési tárca vezetője hozzátette, hogy jelentős mennyiségű robbanóanyagot is sikerült lefoglalniuk, amelyet egy iráni “szent városban” akartak bevetni a szélsőségesek.

Emellett Alavi arról számolt be, hogy az iráni hatóságok két, robbanószerekkel felszerelt övet foglaltak le, amelyet két iráni tartományban “Jeruzsálem napján” (al-Kudsz) akartak felrobbantani a dzsihadisták. Teherán hagyományosan a ramadán szent hónapjának utolsó péntekén (idén ez július 25. volt) több helyszínen megmozdulásokat szervez a zsidó állam elleni tiltakozásképpen.

A többségében síiták lakta Irán néhány határ menti tartományában – például a Pakisztánnal határos Szisztán-Beludzsisztán, az Irakhoz közeli Huzisztán és Kurdisztán területén – számottevő szunnita kisebbség él.

Irán támogatja az iraki és a szíriai kormányzatot, valamint a kurd harcosokat a dzsihadisták elleni küzdelemben. Ezzel egyidejűleg Teherán bírálta az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által indított légitámadásokat. Az iráni kormány úgy vélte, a katonai beavatkozás helyett inkább Bagdadot és Damaszkuszt kellene hatékonyabban támogatni az IÁ és az an-Nuszra ellen folytatott harcukban.

Az IÁ Irakban és Szíriában is jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció augusztus 8-án Irakban, szeptember 23-án pedig Szíriában is hadműveleteket indított a terrorszervezet ellen, eddig azonban a légi hadjárat sem tudta megtörni a szélsőségesek előrenyomulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik