Nagyvilág

Megölt egy férfit az Ebolával rokon afrikai vírus

Újra felütötte fejét a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírussal rokon Marburg-vírus a kelet-afrikai Ugandában, és egy harmincéves férfi halálát okozta a fővárosban, Kampalában.

Nyolcvan embert, akik a férfival kapcsolatba kerültek, karanténba helyeztek megfigyelésre – mondta Jane Aceng, az állami egészségügyi szolgálat igazgatója. A lakosságot a legnagyobb fokú éberségre intették. Az egészségügyi minisztérium riasztott minden sürgősségi orvoscsapatot, amelyeknek tapasztalatuk van az ilyen életveszélyes betegségek elleni küzdelemben, írja az MTI.

Az eddigi hasonló járványokat viszonylag hamar megfékezték Ugandában. Yoweri Museveni államfő nyugalomra intette a lakosságot, továbbá arra, hogy az emberek kerüljék az érintkezést egymással, és működjenek együtt az egészségügyi dolgozókkal. A kór áldozatául esett férfi egy keresztény missziós kórházban röntgenasszisztensként dolgozott Kampalában. A karanténba zártak közül 38 az ő munkatársa volt, 22-en pedig egy másik klinikán dolgoztak a fővárostól mintegy 30 kilométerre.

Hasonlít az Ebolához, gyors halálhoz vezet

Az Ebolával igen közeli rokonságban álló Marburg-vírus nem először jelenik meg az afrikai országban. Erős fejfájással kezdődő, vérzéses lázzal járó fertőzés, amely az elmúlt években már több halálos áldozatot szedett. A betegek szervezete több helyen vérzik, a kór az esetek több mint 80 százalékában halálhoz vezet átlagban kilenc nap alatt.

Engedélyezett védőoltás vagy gyógyszer még nincs ellene, de a kísérleti gyógyszert augusztusban már sikerrel kipróbáltak majmokon, az állatok meggyógyultak, még ha akkor kapták is a kezelést, amikor az első tünetek már jelentkeztek rajtuk.

A gyanú szerint a vírust elsősorban denevérek terjesztik. Erre utal, hogy a múltban több olyan ugandai, illetve külföldi turista betegedett meg, akik denevérek lakhelyéül szolgáló barlangokban jártak. Az Egészségügyi Világszervezet ezért már többször felhívta az ugandaiak és a turisták figyelmét, hogy kerüljék a barlangokat a kelet-afrikai országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik