Nagyvilág

Nem engedték a magyarokat Ukrajnába

A záhonyi határőrök biztonsági okra hivatkoztak, azt mondták fegyveresek foglalták el az átkelőt csütörtökön. Azóta is homályos, miért szünetelt a kilépés magyar útlevéllel.

Nem kis riadalmat keltett csütörtök este Záhonynál, hogy a magyar útlevéllel utazókat a rendőrség nem engedte kilépni Ukrajna felé – írja szombati számában a Kárpáti Igaz Szó.

A kárpátaljai napilap értesülései szerint a részleges korlátozást azzal magyarázták, hogy a határ ukrán oldalán ismeretlen fegyveresek foglalták el az átkelőt, ezért a magyar állampolgárokat biztonsági okokból nem mehetnek át. Az ukrán úti okmányokkal utazókat is figyelmeztették a veszélyre, de őket átengedték.

A visszafordított magyar utazók a határ közvetlen közelében leparkoltak és ismerőseiktől, rokonaiktól próbáltak információt szerezni arról, mi történhetett Csapon.  

Ki mit tud? 

A Kárpáti Igaz Szó munkatársai tájékoztatást kértek az ukrán és magyar hatóságoktól.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság válaszában ez áll: „2014. október 2-án kb. 19 óra 50 perctől kb. 21 óráig a Záhony–Csap közúti határátkelőhelyen az ukrán hatóság szüneteltette az átléptetést, a magyar fél nem vezetett be korlátozást. A személyforgalom 20 óra 50 perckor, a kamionforgalom 21 óra 25 perckor mindkét irányba ismét megindult és azóta is zavartalanul halad.”

A Csapi Határőrosztag szóvivője viszont az újságíróktól értesült először. Roman Pavlenko telefonon elmondta, hogy nem tud semmilyen különleges eseményről, ami a határátkelőn történt volna csütörtök este. Hozzátette: azt nem tudhatja, hogy a vámhivatal vagy esetleg a növényvédelmi- és állategészségügyi szolgálatnál voltak-e bonyodalmak.

Csak verekedtek? 

A titkosszolgálat (SZBU) megyei főosztályának szóvivője a lap érdeklődésére elismerte ugyan, hogy valóban volt valamilyen incidens a csapi határon, ám azzal a rendőrség foglalkozik. Hozzátette: ő úgy tudja: garázdaság miatt indult eljárás.

Az esettel kapcsolatban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a Jobb Szektorosok már napok óta a határátkelőnél tanyáznak, a vámhivatal munkáját, valamint az illegális áruszállítást felügyelik. Más értesülések szerint egy terepszínű katonai öltözéket viselő férfi a határátkelő sorompójánál keveredett szóváltásba a határőrökkel – írja a Kárpáti Igaz Szó.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik