Nagyvilág

Nagy-Britannia felülírja a strasbourgi döntéseket

A britek nem fogják feltétlenül figyelembe venni az Emberi Jogok Európai Bíróságának végzéseit, ha azok felülírják az érvényes hazai törvényeket.

A strasbourgi székhelyű bírói fórum döntéseit a kormányzó Konzervatív Párt tervei szerint a brit kormány a jövőben “tájékoztató jellegűnek” tekintené, és az emberi jogi kérdésekben a brit parlamentet, illetve a brit bíróságokat illetné meg a végső szó – mondta Chris Grayling brit igazságügyi miniszter. Grayling szerint ha az Európa Tanács más országai ebbe nem egyeznének bele, akkor Nagy-Britannia “egyszerűen otthagyja” a strasbourgi emberi jogi bíróságot.

A legutóbbi vita London és a strasbourgi bíróság között azon robbant ki, hogy az európai bírói fórum végzése alapján módosítani kell az elítéltek szavazati jogát megvonó brit törvényt, részvételi jogot adva a börtönbüntetésüket töltőknek is a részvételre népképviseleti választásokon.

A fő ütközési pont azonban a Nagy-Britanniában élő, terrortevékenységgel gyanúsított külföldiek kitoloncolása. A strasbourgi testület több esetben a családi élethez fűződő jogra vagy a kínvallatás veszélyére hivatkozva akadályozta meg, hogy London e gyanúsítottakat visszatoloncolja hazájukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik