Nagyvilág

Beégette a Secret Service-t egy bicskás veterán

Teljes mértékben felelősséget vállalt az elnököt védő szolgálat igazgatója, mert egy zsebkéssel felfegyverzett iraki veterán szeptember 19-én bejutott a Fehér Házba.

“Ami történt, elfogadhatatlan és nem fog megismétlődni” – mondta, elismerve, hogy a biztonsági szolgálat azon a napon nem a megfelelő módon látta el feladatát.

Nem tért ki a részletekre

Pierson kijelentette, hogy a Secret Service átalakítását tervezi és helyre akarja állítani a szolgálat tekintélyét. A meghallgatáson kormánypárti és ellenzéki képviselők is azt mondták, hogy az eset megtépázta a szolgálat hírnevét.
A mások mellett az elnöknek, az alelnöknek, valamint az Egyesült Államokba látogató külföldi állam- és kormányfőknek a biztonságáért felelős Secret Service vezetője a kongresszusi tanúvallomás nyilvános, televíziók által is sugárzott részében nem volt hajlandó kitérni a másfél héttel ezelőtti incidens részleteire. Az ügyet részben zárt ülésen tárgyalják.

Az amerikai média egy nappal Pierson meghallgatása előtt szellőztette meg, hogy a 42 éves Omar J. Gonzalez nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes behatolni, ahogy azt a Secret Service eredetileg állította, hanem eljutott egészen az ünnepélyes szertartások lebonyolítására használt Keleti teremig.

Átugrott a kerítésen

Gonzalez zsebében egy fűrészes pengéjű bicskával, a fehér házi komplexum kerítésén átlendülve és a gyepen átsprintelve sikerült bejutnia az északi oszlopcsarnok nyitva hagyott ajtaján. Ott legyűrte a Secret Service egyik tagját, majd az elnöki lakrészhez vezető lépcső és a déli pázsitra néző Zöld terem előtt elfutva eljutott a 24 méter hosszú Keleti terembe, ahol egy másik ügynöknek végül sikerült lebirkóznia.

A sajtójelentések szerint a Fehér Ház körül felszerelt riasztókat az elnöki hivatal személyzetének kérésére előzőleg elnémították, a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr ezért nem tudott reagálni az illetéktelen behatolásra, és nem zárta be az ajtót előírás szerint. Gonzalezre az őrkutyákat sem uszították rá a Secret Service emberei, ahogy ezt elvileg ilyen esetben meg kell tenniük.

Sok kerítésmászót fognak el

Az 55 éves Pierson – a Secret Service 148 éves történetében a szolgálat első, Obama által 2013-ban kinevezett női vezetője – a képviselőházi meghallgatáson elmondta, hogy a történtek után megerősíttette a Fehér Ház védelmét és Jeh Johnson belbiztonsági miniszter kérésére vizsgálatot rendelt el az ügyben. Kitért arra, hogy a Secret Service az elmúlt öt év során 16 olyan személyt tartóztatott fel, aki átmászott a fehér házi komplexum kerítésén, közülük hatot az idén. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Secret Service a ENSZ Közgyűlésének idei ülésszaka alkalmából összesen mintegy 140 állam- és kormányfőt védett.

Piersonnak kérdéseket tettek fel egy 2011 novemberében történt incidenssel kapcsolatban is, amikor a Secret Service akkor négy napon át nem vette észre, hogy legalább hét lövedék eltalálta a Fehér Házat. Az elnöki hivatal közelében leadott lövéseket hallották ugyan az ügynökök, ám a golyónyomokat a takarító személyzet fedezte fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik