Nagyvilág

Egy amerikai az ukrajnai szakadárok között

Huntert először lecsukták kémkedésért, amikor be akart állni a szeparatisták közé. Miután tisztázták szándékát, együtt harcol az oroszpártiakkal – tudósít a Reuters.

Hunter nem fedte fel arcát az újságírók előtt. Vállán a puskájával nem sokban különbözik a többi szakadártól, ami viszont szembetűnő, hogy angolul beszél. „Amerikai vagyok. Egy függetlenségi mozgalomhoz csatlakoztam” – mondta a Reutersnek, amerikai útlevelét lobogtatva, hogy bizonyítsa hovatartozását.

Igazi nevét, életkorát sem akarta elmondani, sőt azt sem, hogy miért csatlakozott a szeparatistákhoz, de arra kitért, hogy az amerikai hadseregben szolgált, majd munkanélküli lett. „Ne gondolja senki rólam, hogy az orosz kormányért harcolok” – mondta.

A szeparatisták nagyon szívesen mutogatják a férfit, hogy alátámasszák: harcuk külföldről is támogatást nyert. Az Egyesült Államok egyébként Kijev oldalán áll, a szeparatistákat pedig Oroszország támogatja, noha utóbbi tagadja, hogy fegyverrel látná el a lázadókat vagy katonai erősítést küldene.

Az orosz nyelvtudás hiányáról Hunter azt mondta: épp elég annyit tudni, hogy csinálják, amit kell, nem kell bonyolult párbeszédekbe bonyolódni. Azt mondta még: nincs honvágya, de a kedvenc hamburgerei hiányoznak neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik