Nagyvilág

Kilenc volt minisztert gyanúsítanak korrupcióval Romániában

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal gyanúsítja őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.

A Romániában is példátlan méretű korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

A DNA a szenátustól kért jóváhagyást a jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező három politikus esetében, az Európai Parlamenttől egy EP-képviselő esetében és az államelnöki hivataltól a többi öt volt tisztségviselő esetében. A DNA akkor kezdheti meg a bűnvádi eljárást ellenük, ha a megkeresett intézmények “kiadják” az érintetteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik