Nagyvilág

A székelyföldi autonómia mellett Soros és a norvég civilek

Olyan civil szervezetek támogatják az RMDSZ autonómiatervezetéről szóló vitát, amelyek Soros Györgytől és a Norvég Alaptól kapják a pénzüket.

A Legfelsőbb Bíróság megtiltaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi autonómiatervezetének nyilvánosság előtti vitáját, mondván, a téma túlterjeszkedik az alkotmányosság keretein, és veszélyezteti a jogállamot. A Norvég Alap és a Soros György alapítványai támogatta négy civil szervezet – az ActiveWatch, a Jogforrás Központ, a CeRe közéleti részvételt bátorító szervezet és a Funky Citizens Egyesület – ugyanakkor a vita mellett áll ki – számol be a VS.hu. A civilek azt mondják, indokolt lenne az RMDSZ koncepciójáról szóló vita; a négy szervezet azzal érvel, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz, valamint nem lenne érdektelen megvitatni, egységes nemzetállamként kell-e elképzelni Romániát.

A civileket olyan alapítványok támogatják, mint az amerikai CEE Trust, amit mások mellett a Soros-féle Open Society Foundations hozott létre, de a támogatok között van a Transparency International is. A CeRe és a Jogforrás Központ működését a Norvég Alap is finanszírozza.

Bezzeg Magyarországon

Szeptember elején a magyarországi norvég pénzekért felelős Ökotárs és DemNet Alapítvány irodáját rendőrök szállták meg: a nyomozók a kormány által baloldalinak nevezett civil szervezetek adataira voltak kíváncsiak. Az Ökotársnál iratokat, számítógépes adatokat és egy laptopot foglalt le a rendőrség, elvitték az alapítvány vezetője, Móra Veronika notebookját is. Móra Veronika felháborítónak és feleslegesnek tartotta az eljárást. A rendőrség szerint azért volt szükség az akcióra, mert a civil szervezeteket vizsgáló Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése alapján jogosulatlanul nyújtottak áthidaló kölcsönöket európai uniós projektekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik