Belföld

Szakított a kormánnyal a Helsinki Bizottság

A jogvédők a civilek megfélemlítése miatt levélben mondták fel az együttműködést.

A Magyar Helsinki Bizottság a jövőben nem vesz részt az Emberi Jogi Kerekasztal munkájában. A szervezetnek – két társelnöke szerint – a civil szféra elleni szisztematikus kormányzati megfélemlítő lépések és különösen a hétfői demonstratív karhatalmi akció után nincs más választása.

„A Kerekasztal célja eredetileg a civilek partnerként való bevonása volt az állami döntéshozatalba.” A jogvédők szerint ez korábban is döcögős volt, de párbeszédre ott nem mutatkozik esély, ahol a kormányfő külföldi érdekeket kiszolgáló, „fizetett politikai aktivistáknak” tekinti az emberi jogokért és alapvető jogállami elvekért szót emelő civileket.

Noha a Magyar Helsinki Bizottságot a hétfői karhatalmi fellépés nem érintette, azt elfogadhatatlannak tartja. A szervezet két társelnöke Répássy Róbert államtitkárnak írt levelében a hétfői rendőrségi fellépést megfélemlítőnek nevezte. Kádár András Kristóf és Pardavi Márta szerint a kerekasztal tematikus csoportjainak többségében ugyan nem is folyt érdemi, szakmai párbeszéd, eddig mégis fontosnak tartották a részvételt „a konstruktív párbeszéd lehetőségének fenntartásának érdekében”.

Az ilyen párbeszédre azonban már nem látnak esélyt akkor, amikor egy „állandóan változó gyanúsítások alapján folyó büntetőeljárásban” a rendőrség a nyomozó hatóságokkal egyébként együttműködő civileket meg akarja félemlíteni. A Magyar Helsinki Bizottság nem lesz „fügefalével a látszatdemokrácia intézményén”, azonnali hatállyal lemond tagságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik