Nagyvilág

Meghalt „Dr. No”

Elhunyt Ian Paisley tiszteletes, Észak-Írország egykori tartományi kormányfője.

A veterán északír politikust 88 esztendős korában, pénteken érte a halál. Ő volt Észak-Írország “Dr. No”-ja, akiről soha senki – ő maga – sem képzelte volna, hogy valaha is kormányt alakít a gyűlölt radikális katolikus északír mozgalommal, a Sinn Féinnel. 2007 tavaszán megtette. Paisley, a protestáns koronahű Demokratikus Unionista Párt (DUP) akkori vezetője a kormány élére állt, helyettesének elfogadta Martin McGuinnesst, a radikális katolikus britellenesek második emberét. Sokan ezt tartják az újkori európai politikatörténet egyik legvalószínűtlenebb koalíciós egyezségének, hiszen Ian Paisley előzőleg a Sinn Féin vezetőit “vérszomjas szörnyetegeknek” nevezte.

Azért lett Dr. No, mert a “soha”, a “nem” és a “tapodtat sem” retorikája leggyakrabban visszatérő eleme volt. Az északír katolikus oldal mérsékelt pártja, a szociáldemokrata irányzatú SDLP korabeli vezetője egy ízben meg is jegyezte: ha az angol nyelvből kiiktatnák a “nem” szót, Paisley megnémulna. A tiszteletes politikai karrierjének egyik leghírhedtebb megnyilvánulása volt, amikor 1988-ban, az Európai Parlamentben felszólaló II. János Pál pápát „Antikrisztusnak” bélyegezte.

Egykori koalíciós társa és helyettese, Martin McGuinness – az IRA katonai tanácsának volt vezetője, aki brit hírszerzési adatok szerint a katolikus milícia egyik leghírhedtebb osztagát, a Derry Dandárt vezette az 1970-es években, és így nyilván maga is a Paisley által “vérszomjas szörnyetegekként” megbélyegzettek közé tartozott – a pénteki halálhír után barátjának nevezte az elhunyt tiszteletest.

Tanulhatunk az írektől

Ha valahol, hát Írországban igaz volt: a politikai ellenfél halálos ellenség. Merényletek, a brit hatóságok és kormány arroganciája és terrorja, halottak százszámra – 2007-ben mégis sikerült megállapodni a fegyverszünetről. A több évtizednyi terror általában mély sebeket és keserűséget, a borzalmakra kialakuló apátiát szokott eredményezni, és nagyon ritka, hogy egy erőszakszervezet eljusson a fegyverletételig. Ennek nyilván több oka volt, melyek közt a katolikus lelkiség ugyanúgy ott van, mint a U2 zenekar. Van mit tanulnunk a mi hideg polgárháborús mentalitásunkkal az írektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik