Nagyvilág

Lelőtt gép: malájok mennek a tragédia helyszínére

Malajzia kormányfője korlátlan hozzáférést követelt az utasszállító katasztrófájának kelet-ukrajnai helyszínéhez, hogy meg tudják válaszolni a repülőgép lezuhanásával kapcsolatban kedden megjelent előzetes jelentés nyitott kérdéseit.

Najib Razak honlapján megjelent közleményében rendkívül fontosnak nevezte, hogy minden emberi maradványt előkerítsenek, lezárják a vizsgálatot és kiderítsék az igazságot.

A Holland Biztonsági Testület kedden közzétett előzetes jelentéséből kiderült, hogy a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata július 17-én több, kívülről érkező, nagy energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt Kelet-Ukrajna fölött. Arról egyelőre nem tesz említést a dokumentum, hogy a gépet rakétatalálat érte volna.

A maláj kormányfő közleményében hangsúlyozta, hogy a jelentés szerint az utasszállító repülésre alkalmas volt és követte a hivatalosan kijelölt útvonalat. Razak közölte azt is, hogy hétfőn Ukrajnába küldtek egy maláj kutatócsoportot. A repülőn 43 maláj állampolgár tartózkodott, közülük eddig csak 34 személy földi maradványait szállították haza.

A maláj repülőgép július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, a tragédiában 298-an vesztették életüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik