Nagyvilág

Harci repülőket vetettek be a lázadók ellen

A jemeni kormány bekeményített a vele szemben álló síita vallású húszik ellen.

Az Al-Mashhad al-Yemeni hírportál katonai körökre hivatkozva azt jelentette, hogy már vasárnap este harci repülők tűntek fel az ország északkeleti részén fekvő al-Dzsaúf tartomány területe felett – írja az MTI.

A fővárosban, Szanaában három hete húszik tízezrei tüntetnek a kormány lemondását és a benzin-, valamint gázolajár-támogatások lefaragásáról hozott döntés visszavonását követelve. A szunnita vezetés a múlt héten már tett engedményeket a síita lázadóknak, de az utóbbiak ezeket nem fogadták el.

Vasárnap – a tüntetések kezdete óta először – összecsapások törtek ki a húszik és a rendfenntartók között, miután utóbbiak könnygáz, vízágyúk és buldózerek bevetésével megpróbálták felszámolni a demonstrálók által a szanaai repülőtérre vezető úton emelt egyik blokádot. A biztonsági erők sikertelenül zárult akciója során egy tüntető meghalt, 40-en pedig megsebesültek – derült ki húszi forrásokból. A kudarc nyomán hétfőn felmentették tisztségéből a jemeni különleges erők parancsnokát.

A síita húszi kisebbség évek óta nagyobb önállóságot követel a szunnita többségű jemeni kormánytól. A szunniták egy része viszont attól tart, hogy a húszik a térségben újra akarják éleszteni az ezeréves zaidita imamátust, amelynek irányítói Mohamed próféta leszármazottainak mondják magukat. Az imamátusnak az 1962-es katonai puccs vetett véget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik