Nagyvilág

Katasztrófális helyzet az EU déli határán

Az Égei-tenger törökországi partvonalán mintegy 100 ezer bevándorló vár arra, hogy Görögország és ezáltal az Európai Unió (EU) területére léphessen - jelentette ki hétfőn a görög hajózási miniszter.

“Ez így nem megy tovább” – hangsúlyozta a helyzettel kapcsolatban Miltiadész Varviciotisz a görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva. Az uniót részletesen tájékoztatják a helyzet komolyságáról – mondta.

A görög parti őrség adatai szerint az utóbbi három napban nagyjából ezer illegális bevándorlót fogtak el az Égei-tengeren Leszbosz, Kiosz, Számosz, Lérosz, Farmakoniszi, Agathoniszi és Kósz szigeteken, vagy azok partjai közelében. A menekültek befogadására létesített táborok már így is zsúfolásig tele vannak.

Eközben a líbiai hatóságok folytatják a túlélők utáni keresést az afrikai ország partjainál, ahol péntek este nyoma veszett mintegy 170 afrikai bevándorlónak, miután felborult a hajójuk. Eddig 17 embert sikerült kimenteni – közölte hétfőn a német hírügynökséggel a líbiai haditengerészet egyik szóvivője. A szerencsétlenül járt menekültek valamennyien afrikaiak, elsősorban szomáliaiak és eritreaiak, akik egy kis, fából készült csónakon próbálták volna átszelni a Földközi-tengert, de lélekvesztőjük röviddel indulás után, Tripoli partjaitól mintegy 60 kilométerrel keletre felborult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik