Nagyvilág

Rémült iraki menekültek miatt zuhant le egy katonai helikopter

A helikopter felszálláskor a hegynek ütközött, miután túl sokan voltak rajta, akik ki akartak jutni a veszélyeztetett területről. A fedélzeten volt a New York Times egyik újságírója is. 

Lezuhant egy segélyeket szállító katonai helikopter Irak északi részén, miután túl sok, az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet által lakhelyéről elüldözött jazidi menekült próbált meg feljutni rá – közölte kedden a hadsereg. Az iraki hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a Szindzsár-hegységben történt balesetben a pilóta életét vesztette, és megsérült egy a jazidi kisebbséghez tartozó iraki parlamenti képviselő is.

A The New York Times amerikai napilap arról számolt be internetes oldalán, hogy egy újságírója is megsérült, aki szintén a gép fedélzetén utazott. A sérülteket azóta kórházba szállították.

A szóvivő szerint a helikopter felszálláskor a hegynek ütközött, miután túl sokan voltak rajta, akik ki akartak jutni a veszélyeztetett területről.

A jazidi közösség – egy kurd népcsoport – több tízezer tagja menekült a Szindzsár-hegységbe, miután az Iszlám Állam fegyveresei augusztus 4-én elfoglalták addigi otthonukat, az azonos nevet viselő várost, és ultimátumot intéztek a hozzájuk: vagy áttérnek a szunnita iszlámra, vagy megölik őket.

Azóta az elmenekült jazidiak az elzárt hegységben rekedtek, ahol az iraki és az amerikai hadsereg a levegőből ledobott segélycsomagokkal próbálja megmenteni az étlen és szomjan maradt emberek életét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik