Nagyvilág

A britek nem kérnek az iraki hadműveletből

Obama csütörtökön jelentette be, hogy engedélyezi a légicsapásokat.

Nagy-Britannia nem vesz részt semmilyen hadműveletben Irakban, beleértve az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet állásai elleni esetleges légicsapásokat is – közölte pénteken Londonban a brit kormányszóvivő.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Barack Obama amerikai elnök csütörtök este bejelentette, hogy engedélyezte Irakban az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak – katonák, diplomaták – védelmében, továbbá a vallási kisebbségek elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.

John Kerry amerikai külügyminiszter közölte, Washington egyeztetni fog regionális szövetségeseivel és a nemzetközi közösséggel, hogy segítsen szembeszállni „az IÁ brutális ideológiájával, amely súlyos fenyegetést jelent Irakra, a térségre és az Egyesült Államokra nézve”.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtöki rendkívüli ülésen egyhangúlag elítélte az IÁ támadásait, és felkérte a nemzetközi közösséget, hogy támogassa Irak kormányát és népét, és tegyen meg mindent a lakosság szenvedéseinek enyhítése végett.

Londonban pénteken Michael Fallon védelmi miniszter összehívta a kormány rendkívüli helyzetek idején ülésező válságstábját, a COBRA-t, amely megvizsgálja az Irakban kialakult helyzetet.

Nagy-Britannia korábban javasolta, hogy az ENSZ BT vegye fel szankciós listájára az Iszlám Állam vezetőit.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik