Közélet

Gyászoló családba kötöttek bele

Hat kegyetlen fiatalt tartóztattak le a rendőrök, akik egy essexi parkban támadtak rá egy apára, három gyerekre és a család egyik barátjára.

Az eset alig néhány órával azután történt, hogy a családban holtan megszületett csecsemőt eltemették. A parkban léggömböket akartak elengedni, hogy emlékezzenek a kislányra. Hat fiatal jelent meg, akik megjegyzéseket tettek rájuk, kidurrantották a lufikat is. Emiatt szóváltás, majd verekedés bontakozott ki – tudósít az Express.

Egy 21 és egy 23 éves férfi, egy 20 és egy 26 éves nő, valamint egy tizennégy éves fiú és egy ugyanolyan korú lány voltak a támadók. Az apát a földre terítették és megrugdosták, a családdal együtt gyászoló nőt pedig arcon ütötték és eltörték két ujját. A tizennégy éveseket óvadékért szabadon engedték.

Kevesebb elkövető, egyre brutálisabb büntetések

Amerikában arányaiban több kiskorút zárnak börtönbe, mint bárhol a világon. Azért is elzárás járhat az USA tagállamaiban, ami a felnőtteknél nem bűncselekmény (cigarettázás, alkoholfogyasztás, elszökés otthonról).

Egyre gyakoribb, hogy az ifjúságot a felnőttekkel megegyező besorolással fogják perbe – egyre keményebben fogják a fiatalokat a közvélemény nyomására, Kaliforniában például rájuk is vonatkozik a három csapás törvénye. Nagyon érdekes, hogy bár statisztikailag csökken a fiatalkorúak bűnelkövetése (a 1997-ben még 105 ezer fiatal volt börtönben, 2011-ben pedig csak 61 ezer), a médiában nő az ifjú bűnözőkkel kapcsolatos hírek száma, ezért a társadalom növekedést észlel, s ezért keményebb büntetési tételeket követel. Így lehet, hogy Amerikában (Antigua és Barbuda, Kuba, Dominika, Izrael, Nigéria, Saint Vincent és a Grenadines, a Salamon-szigetek, Srí Lanka, Tanzánia mellett) fiatalokat el lehet ítélni életfogytiglanra.

2009-ben a Human Rights Watch számításai szerint 2589 fiatal ült úgy életfogytig rács mögött, hogy büntetésüket soha nem lehet felülvizsgálni.

Nem könnyű a legszebb éveket a rács mögött tölteni, de sokan tudatosan készülnek a börtön utáni életre. Ebben is segítenek a Levelezz egy bentlakóval!-típusú oldalak. Itt nem és kor (és némi bemutatkozó szöveg) alapján lehet választani egy rabot, akivel elkezdhetünk levelezni, ezzel segíthetünk enyhíteni a börtönlét keserűségét és egyhangúságát (sokan pedig megpróbálnak így ismerkedni). A dolog kicsit fura, és lehetnek kockázatai, ugyanakkor tényleg erős kapcsolatok épülhetnek ki. „Ugyan, mi lehet nagyobb ajándék, mint reményt adni?” teszi fel a költői kérdést az oldal. Magyarországon ilyen szolgáltatás nem létezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik