Joachim Gauck – aki Bronislaw Komorowski lengyel államfő, a felkelést vezető Tadeusz Bór-Komorowski tábornok leszármazottja társaságában nyitotta meg a kiállítást – beszédében kiemelte: 1944 késő nyarán Lengyelország meg akarta mutatni a világnak, hogy meg tudja szabadítani magát a német megszálló hatalomtól.
“Akik elestek a harcban, győztek, és akik élnek, tovább harcolnak, győzni fognak és tanúságot tesznek arról, hogy Lengyelország él, amíg élnek lengyelek” – idézett a német elnök a felkelést vezető Honi Hadsereg (Armija Krajowa) egyik utolsó, a londoni emigráns kormánynak szóló rádióüzenetéből.
A felkelők reménykedtek a szövetségesek támogatásában, amely azonban elmaradt, és így 63 nap után nem volt más választás, mint a kapituláció. Ugyanakkor a levert és keményen megtorolt felkelés a lengyel demokratikus ellenzék és a Szolidaritás szakszervezet fontos viszonyítási pontja, példaképe lett, és a lengyel hagyományból a keletnémet demokratikus mozgalom is erőt merített. A “lengyel példa” az NDK-ban is hozzásegített ahhoz, hogy “kockázatot vállaljunk 1989 őszén” – mondta Joachim Gauck.
Hangsúlyozta: a múltnak és annak a ténynek a fényében, hogy a második világháború után akadozva haladt, vagy elmaradt a legfőbb felelősök büntetőjogi felelősségre vonása “a csodával határos, hogy a lengyelek és a németek ma nemcsak szomszédok, akik tudnak egymás mellett élni, hanem barátok, akik kedvelik egymást”.
“A lengyelek megbocsátottak, amikor a németek megbánást mutattak. A lengyelek legyűrték a gyűlöletet, a haragot és a bizalmatlanságot, amikor a németek elismerték bűneiket és szégyenüket”, és ma már ugyanannak a politikai és katonai szövetségnek tagjaiként közösen védik a békét és a demokráciát – mondta Joachim Gauck.
A kiállítást a náci belbiztonsági hatóságok egykori berlini székhelyén kialakított, A terror topográfiája (Topographie des Terrors) nevű kutató- és kiállítóhelyen rendezték a lengyel fővárosban működő Varsói Felkelés Múzeuma közreműködésével. A tárlat széles kitekintésben mutatja be a felkelés történetét, 1918-tól ábrázolja Varsó fejlődését, teljes pusztulását és a háború utáni újjáépítést.
A varsói felkelés 1944. augusztus 1-jétől október 3-ig tartott. A felkelést irányító náci-, és egyben kommunistaellenes lengyel földalatti Honi Hadsereg fő célja az volt, hogy még a Vörös Hadsereg érkezése előtt felszabadítsa Varsót a német megszállás alól. Ezzel azt szerette volna elérni, hogy javítsa a lengyel emigráns kormány nemzetközi pozícióját, és akadályozza Lengyelország bolsevizálását. Az egyenlőtlen harcban a felkelés elbukott, 16 ezer felkelő elesett vagy eltűnt, 20 ezren megsebesültek, 15 ezren fogságba estek. A polgári áldozatok száma 180 ezer volt. A kapituláció után a nácik félmillió lakost űztek el a fővárosból, Varsót pedig – Hitler utasítására – a földdel tették egyenlővé.
