Nagyvilág

Maláj gép: a lázadók az oroszokra mutogatnak

Az egyik parancsnok arról beszélt, hogy tőlük érkezhetett az a rakéta, amivel lelőhették az utasszállítót múlt csütörtökön.

Oroszországból érkezhetett eredetileg az a Buk légvédelmi rakéta, amellyel feltételezés szerint a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállítót lelőtték – közölte szerda este az oroszbarát szeparatisták egyik parancsnoka a Reuters brit hírügynökség jelentése szerint. A repülőgép lezuhanása óta ez az első alkalom, hogy a szakadárok egyik parancsnoka elismerte, egységeik rendelkeztek Buk légvédelmi rakétarendszerrel.

Olekszandr Hodakovszkij, a szakadár “donyecki népköztársaság” biztonsági szolgálatának főnöke szerint nem kizárt, hogy a szóban forgó rakétarendszert már vissza is küldték, hogy eltüntessék a bizonyítékokat. Kijelentette: “Tudtam arról, hogy a rakéta Luhanszkból érkezett. Közölték velem, hogy hoznak a városból egy Buk rakétát, amelyre a luhanszki népköztársaság zászlaját tűzték ki”. A kelet-ukrajnai Luhanszk megye Donyeck mellett  a szeparatisták másik  fellegvárának számít.

Az ukránok “provokálták ki a tragédiát”

A biztonsági főnök ugyanakkor Kijevet hibáztatta az utasszállító katasztrófájának “kiprovokálásáért”. Azt állította, hogy az ukrán kormányerők múlt csütörtökön szándékosan légicsapásokat mértek arra a környékre, amelyről pontosan tudták, hogy ott légvédelmi rakétákat szereltek fel.

Hodakovszkij kifejtette: “Éppen akkor indítottak légitámadást (az ukrán erők), amikor a polgári repülőgép elhaladt a fejünk felett. Még ha volt is Buk rakéta, és még ha használták is, Ukrajna mindent megtett azért, hogy lelőjék azt az utasszállítót”.

Andrej Purgin, a szakadár “donyecki népköztársaság” első miniszterelnök-helyettese szerdán az Interfax orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a repülőgép roncsain lévő nyomok arra utalnak, hogy a Malaysia Airlines járatát egy Buk légvédelmi rakétával lőtték le. A szeparatista vezető azzal kapcsolatban nem foglalt állást, melyik fél tehető felelőssé a szerencsétlenül járt utasszállító lelövéséért. 

Az ukrán kormány korábban azt állította:  Kijevnek bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter irányítja közvetlenül a kelet-ukrajnai szakadárok ellátását fegyverekkel, s egyben ő irányítja a különböző szakadár fegyveres alakulatok tevékenységét is.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata a múlt csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember szörnyethalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik