Nagyvilág

Húsz éve nem hagyják elválni a hímsoviniszta férjétől

A 90 éves tajvani  asszony 1980-ban költözött el a férfitól, és a bontóper elindítása sem volt egyszerű, de végül a válásba nem egyezett bele a bíróság, mert a pár a különélés időszakában is több alkalommal együtt kirándult.

Húsz év különélés után sem válhatott el férjétől Tajvanon egy 90 éves matróna, aki – tajpeji sajtójelentések szerint – nem akarja elfogadni a helyi fellebbviteli bíróság döntését. A Jü családnevű nő elkeseredésében egy a nők jogaiért küzdő civil szervezet által szervezett sajtótájékoztatón adott hangot értetlenségének és kétségbeesésének.

Jü asszony 1948-ban lépett frigyre férjével, akiről utóbb egyre inkább az a véleménye alakult ki, hogy “hímsoviniszta”. Elmondása szerint házasságuk évtizedeiben többször volt kitéve fizikai bántalmazásnak, verbális erőszaknak. Végül úgy döntött, hogy több mint három évtized tűrés után 1980-ban a sziget északi részén található Taojüanba költözik elsőszülött fiával.

Az eltelt időszakban többször kezdeményezte a bontópert, de sosem sikerült ehhez férje hozzájárulását megszereznie. Az asszony végül a beleegyezés hiányában is keresetet nyújtott be a taojüani kerületi bíróságon, ahol első fokon a javára döntöttek. A férj azonban fellebbezett, és a fellebbviteli bíróság megváltoztatta a korábbi ítéletet, mivel bizonyítottnak találta, hogy a pár a különélés időszakában is több alkalommal együtt kirándult, és a házasságot nem terhelik – úgymond – az átlagosnál nagyobb problémák.

Az idős hölgy a sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy miért ragaszkodik a válás törvényes kimondásához, azt felelte, mert nem akar semmilyen kapcsolatot a szóban forgó férfival. Ezért – hangoztatta – nem adja fel és a legfelsőbb bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik