Nagyvilág

Fogyatékkal felérő hátrány lehet a kövérség

Hátrányos helyzetnek tekinthető a kóros elhízás, hogy ha a túlsúlyos személy számára nehezíti a munkában való részvételt kollégáival egyenlő módon - mondta ki az Európai Unió Bírósága.

A luxemburgi székhelyű testület annak a dán gyermekgondozónak az ügyében foglalt állást, akit azért bocsátottak el, mert 160 kilogrammnál nagyobb testsúlya és 54-es testtömegindexe (BMI) miatt elhízottnak ítélték.

Karen Kaltoft gyermekgondozó azért fordult a bírósághoz, hogy munkaadója, az önkormányzat kártalanítsa őt. A dán bíróság ekkor megkérdezte az Európai Bíróságot, hogy az európai jog tiltja-e a túlsúlyon alapuló diszkriminációt, és az elhízás tekinthető-e fogyatéknak.

Niilo Jaaskinen főtanácsnok döntésében hangsúlyozta, hogy az uniós jog nem tartalmazza az elhízás miatti diszkrimináció tilalmát. Úgy vélte azonban, “az elhízás hátrányos helyzetet jelenthet, ha olyan fokú, hogy egyértelműen megnehezíti a munkavégzést”.

Csak a szélsőséges, 40 BMI fölötti elhízás korlátozhatja úgy a személyt, hogy az már fogyatékkal felérő hátrány lehet – pontosította a főtanácsnok. Az adott ország igazságszolgáltatásának feladata, hogy megállapítsa, a panaszosra illik-e ez a meghatározás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik