Nagyvilág

Cameron: Nagy-Britannia Magyarországgal együtt magára maradt

A brit kormányfő a Daily Telegraphban reagált a múlt heti EU-csúcson történtekre. David Cameronon kívül Orbán Viktor szavazott nemmel Jean-Claude Juncker EU-bizottsági elnökjelöltségére.

Nem volt szükség arra, hogy az Európai Unió vezetői eltérjenek az Európai Bizottság elnökjelöltjének eddigi konszenzusos kiválasztásától – írta hétfőn megjelent cikkében a brit kormányfő.

David Cameron szerint Nagy-Britannia és Magyarország e fontos elvet képviselve maradt kisebbségben a múlt hét végi EU-csúcson, ahol többségi szavazással döntöttek Jean-Claude Juncker EU-bizottsági elnökjelöltségéről.

Cameron a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilapnak írt elemzésében hangsúlyozta: lehetséges az elszigetelődés olyan kérdésben is, amelyben az embernek igaza van. Ezúttal annak a fontos alapelvnek az érvényesítése volt a tét, hogy a tagállamok választott vezetői alkotta Európai Tanács tegyen javaslatot az Európai Bizottság elnökének személyére, nem engedve az Európai Parlament “diktátumának” e jelölési folyamatban.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A múltban e jelölés mindig konszenzussal történt, és ezúttal sem volt szükséges eltérni ettől a gyakorlattól, annak ellenére sem, hogy a vonatkozó szerződések lehetővé tették a többségi szavazást. Nagy-Britannia e kérdésben Magyarországgal együtt magára maradt, de ennek az ügynek a képviselete fontos volt – írta a brit kormányfő.

A britek nem akarnak integrálódni

Cameron leszögezte ugyanakkor, hogy jóllehet a jelölési folyamat nem a Nagy-Britannia szándékai szerinti eredményt hozta, London együtt fog működni Junckerrel. Ennek az együttműködésnek az alapja egy olyan tisztességes egyezség lehet, amely kimondja, hogy az EU-n belül nem mindenki tart “különböző sebességgel ugyan, de azonos cél felé”.

Az euróövezeten belüli további integráció például elkerülhetetlen, de a brit nép ebben nem kíván részt vállalni, el akarja kerülni a még mélyebb integrációt, és azt szeretné, hogy országa megfelelően védve legyen azoktól a hatásoktól, amelyeket az euróövezet bármilyen további integrációja gyakorol az egységes piacra – áll Cameron írásában.

A brit kormányfő cáfolta ugyanakkor, hogy a történtek “végzetes csapást” mértek volna a Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerének újratárgyalását célzó londoni stratégiára. A feladat nehezebbé, a tétek nagyobbá váltak, de Európa megreformálása, és Nagy-Britannia helyének biztosítása e megreformált Európában mindig is hosszú és nehéz hadjáratnak ígérkezett, és az EU-bizottsági elnökjelölés csak egy csata volt ebben a hadjáratban. “Az EU-hoz hasonló tartályhajókkal nem lehet könnyedén irányt váltani; ezt mindig is tudtuk” – írta hétfőn megjelent cikkében a brit miniszterelnök.

Juncker teljesen elfogadhatatlan

A Konzervatív Párt vezette brit kormány – és számos nyilatkozatában személyesen David Cameron is – már a májusi európai parlamenti választások után egyértelművé tette, hogy nem támogatja az EP-választáson győztes Európai Néppárt csúcsjelöltjének tekintett – Londonban viszont az EU megreformálására alkalmatlannak és túlzottan föderalistának tartott – Juncker megválasztását az Európai Bizottság élére. Brit sajtóértesülések szerint Cameron kabinettagjai körében nemrég “teljesen elfogadhatatlannak” nevezte Juncker elnöki jelölését.

Cameron és Juncker azonban a Downing Street tájékoztatása szerint vasárnap este telefonon beszélt egymással, és Juncker a beszélgetés során biztosította a brit miniszterelnököt, hogy kész megoldásokat keresni a brit kormány által az Európai Unióval kapcsolatban felvetett problémákra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik