Nagyvilág

A főpolgármester is ott volt a Pride Bratislaván

Incidensek nélkül zajlott szombaton délután Pozsony óvárosában az ott már ötödik alkalommal megrendezett Szivárványos menet.

A rendkívüli rendőri biztosítás mellett tartott megmozdulás kezdő helyszínén, a kordonokkal körülvett pozsonyi Hviezdoslav téren mintegy nyolcszáz fős tömeg gyűlt össze a felvonulással összekötött rendezvény kezdetére. A kordonok külső oldalán mindössze néhány ellentüntetőt lehetett látni.

Az alkotmánymódosításról szólt a rendezvény

A közel kétórás békés tüntetésen – az e célra emelt színpadon – a rendezvényt szervező emberi jogi szervezetek és más polgári társulások képviselői, valamint a szlovákiai politikai élet néhány képviselője is beszédet mondott. A felkért szónokok többségükben a “regisztrált partnerség” intézményét bevezető jogi norma elfogadását sürgették, és bírálták a házasság intézményét erősítő, a pozsonyi törvényhozás által nemrégiben elfogadott alkotmánymódosítást, amely egyebek mellett kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő egyedi kapcsolata.

A nagy vitát kiváltott alkotmánymódosítás a jobboldali konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a kormányzó baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) csendes megegyezésével született, június negyedikén 102 igen szavazattal hagyta jóvá utolsó olvasatban a 150 fős pozsonyi parlament. Kritikusai szerint a módosítás lehetetlenné teszi, hogy a jövőben az azonos neműek házasságkötését, illetve egy annak megfelelő partneri viszony megteremtését célzó szabályozás kerüljön elfogadásra Szlovákiában.

Rossz lelkiismeretet takarnak?

A szombati megmozdulás helyszínén a főként fiatalok alkotta tömegben néhány politikust és több közéleti személyiséget, köztük Pozsony főpolgármesterét és a szlovákiai Helsinki Bizottság elnökét is látni lehetett. A tüntetők jelentős része szivárványszínű zászlókat, esernyőket, valamint transzparenseket lengetett. Ez utóbbiakon az alkotmánymódosításra utaló feliratokat (A rossz törvény csak a rossz lelkiismeretet takarja el), illetve a szlovák kormánypárt választási szlogenjére (Biztonságot az embereknek) utaló feliratokat (Biztonságot a melegeknek) is olvasni lehetett.

A tüntetés résztvevői – akiknek száma a felvonulásra a becslések szerint mintegy ezer főre duzzadt – a Hviezdoslav térről a Duna rakpartján és az óvároson vonultak át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik