Fekete Kászoni Titus rendőrparancsnoknak a csíkszeredai önkormányzat kérdéseire adott válaszait a Székelyhon portál ismertette kedden. A rendőrfőfelügyelő a törvényes előírások hiányával magyarázta azt a tényt, hogy a 83 százalékban magyarok által lakott székelyföldi Hargita megyében a rendőrség honlapján kizárólag román nyelvű szövegek érhetők el.
Szerinte a létező törvények csak az önkormányzatoknak alárendelt, és a központi irányítású, úgynevezett dekoncentrált intézmények számára szabják meg a kisebbség nyelvének a használatát azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. “A törvényi keret elemzése” azt jelzi, hogy “a megyei rendőrkapitányságok nem dekoncentrált közszolgálatokként vannak megszervezve” – áll a rendőrparancsnok levelében. Ez szerinte azt jelenti, hogy a rendőrségre nem vonatkoznak az anyanyelvhasználatot biztosító törvények.
A rendőrparancsnok szerint a Hargita megyében dolgozó rendőröknek 15-20 százaléka magyar nemzetiségű, a polgárokkal közvetlen kapcsolatban levő rendőrök többsége azonban ismeri a magyar nyelvet. “Hazánkban a román a hivatalos nyelv, és ezt hazánk minden polgárának kötelessége ismerni” – tette hozzá Fekete Kászoni Titus.
Csíkszeredában feszült viszony alakult ki a rendőrség és a város vezetői között. Egy rendőrök által okozott, három halálos áldozatot követelő márciusi autóbaleset után Ráduly Róbert polgármester lemondásra szólította fel a megyei rendőrparancsnokot. Az önkormányzat május 9-én intézett írásban 19 kérdést a helyi rendőrkapitánysághoz.