Nagyvilág

Soros György Ukrajnán is segíteni akar

A magyar származású amerikai pénzügyi befektető Petro Porosenko államfővel hétfőn tartott kijevi megbeszélésen beszélt ezzel kapcsolatos terveiről.

Az UNIAN hírügynökség idézte késő este az elnöki hivatal közleményét, amely szerint Soros tájékoztatta Porosenkót egy “stratégiai konzultatív csoport” létrehozásáról, amely segíteni fogja a kijevi kormányt a reformok végrehajtásában – írja az MTI.

“Létrehoztunk egy stratégiai konzultatív csoportot a felmerülő kihívásokra való gyors reagálás végett” – mondta Soros.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Porosenko hangsúlyozta, hogy szükség van a reformok végrehajtására irányuló erőfeszítések összehangolására. Határozott támogatásáról biztosította Soros György kezdeményezését, amely szerint ingyenes biztosítást kapjanak a politikai kockázatokra azok, akik befektetnek az ukrán gazdaságba vagy együttműködnek Ukrajnával.

Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Soros György február végén, a mintegy 80 halálos áldozatot követelő kijevi zavargások után felszólította az Európai Unió vezetőit, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy tervet Ukrajna megsegítésére, hasonlót ahhoz, mint amilyen második világháború utáni Marshall-terv volt, amellyel az Egyesült Államok segítette a nyugat-európai országok talpra állását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik