Nagyvilág

Visszatért Ján Slota

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori vezetője legnagyobb tévedésének nevezte, hogy távozott a politikából, és most a Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) vezetőjeként tért vissza – írja az Új Szó.

A szélsőséges kijelentéseiről ismert Ján Slota tavaly tavasszal vonult vissza az aktív politikától, azt követően, hogy kizárták volt pártjából, az SNS-ből, amelynek évekig elnöke volt. Kizárását azzal indokolták, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal a párt vagyonát.

Inkább az ittas vezetésével foglalkoztak

Slotáról a szlovákiai sajtó az elmúlt évben szinte kizárólag a vele szemben ittas vezetés miatt lefolytatott eljárással kapcsolatban írt, miután tavaly májusban Csacán (Cadca) egy közúti ellenőrzés során ittas vezetésen érték, s ezért egy évi gépjárművezetéstől való eltiltásra és néhány ezer eurós pénzbírságra ítélték.

Ján Slotával mint politikussal csak nemrég, az európai parlamenti választások előtt foglalkozott újra a szlovák média, azzal összefüggésben, hogy első helyen szerepelt annak a KSNS-nek a jelöltlistáján, amelynek most elnökévé választották. Az EP választáson Slota új pártja – amely névváltoztatással jött létre az év elején egy régebbi kis pártból – nem ért el számottevő eredményt, a voksok 0,64 százalékát szerezték meg, ami a rendkívül alacsony választói részvétel mellett alig több mint 3,5 ezer szavazatot jelentett.

Utódjait rasszistának tartja

Ez a nagyon gyenge eredmény valamint elemzői vélekedések is arra utalnak, hogy Slotára – akit a szlovák média az ország egyik leggazdagabb emberének tart – a jövőben már aligha vár érdemi politikai karrier.

Emellett a szélsőjobbos politikus új pártja honlapján megjelent írásában élete legnagyobb tévedéseként írja le időleges távozását a politikából, s azt, hogy – utalva az SNS jelenlegi vezetésére – volt pártjában “teret akart adni a fiataloknak”, akiket mostani írásában rasszista jelzőkkel illet. Ugyanebben a cikkben a politikus azt, hogy indult az EP választásokon, azzal magyarázza, hogy alapvető célkitűzése “likvidálni” az Európai Uniót, amely szerinte a hitleri harmadik birodalomhoz hasonlítható – derül ki az MTI-ből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik