A települési önkormányzatokról szóló disszertáció még a legalapvetőbb kritériumoknak sem felel meg – olvasható a tudósok hétfőn Belgrádban közzétett állásfoglalásában. Szerintük emiatt a parlament egykori elnöke, a jelenlegi belügyminiszter nem alkalmas arra, hogy közhivatalt viseljen, és le kellene mondania belügyminiszteri tisztségéről.
Az aláírók olyan példákra hivatkoznak, mint Annette Schavan korábbi német kultuszminiszter vagy Karl-Theodor zu Guttenberg volt német védelmi miniszter esete. Mindkettőjük doktori dolgozatával kapcsolatban plágiumgyanú merült fel, ami később beigazolódott, és emiatt a tárcavezetőket megfosztották doktori címüktől. Schavan és Guttenberg ezután benyújtotta lemondását. Magyarországon hasonló okok miatt mondott le Schmitt Pál köztársasági elnök.
A szerb belügyi tárca egyelőre nem kommentálta az állásfoglalást. Aleksandar Vucic kormányfő mindenesetre egy hónappal ezelőtti hivatalba lépésekor egyebek közt kijelentette: Szerbiában “nagy számban vannak kétes értékű diplomák a szétzilált oktatási rendszernek köszönhetően”.