Nagyvilág

Újabb összecsapások Ukrajnában

Mintegy nyolcvan, állig felfegyverzett szakadár rohant le egy határőregységet az Oroszországgal határos kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, de a határőrök a légierő támogatásával visszaverték a támadást, és veszteségeket sem szenvedtek - jelentette szombaton a kijevi média.

Az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint a szakadárok péntek késő este kezdték meg a djakovói határátkelő ostromát, mintegy nyolcvanan voltak, géppisztolyokkal, golyószórókkal és gránátvetőkkel felfegyverkezve, és mesterlövészek is voltak köztük. Az ukrán légierő egy Szu-27-es harci gépet küldött a határőrök segítségére, és egy üzletember által a határőrségnek ajándékozott páncélozott járművekkel is érkezett erősítés. Honcsar szerint sikerült visszaverni a fegyveresek támadását. A legfrissebb híradások szerint az összetűzésben négy határőr megsebesült.

Visszavonulásuk után a szakadárok aláaknázták a határátkelő környékét, a határőrök pedig bennrekedtek az épületben. Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat nyomon követő katonai szakértő, újságíró azt írta a Facebookon, hogy a határőröknek nincsenek sem tűzszerészeik, sem műszereik az aknamentesítéshez, a terrorellenes művelet parancsnoksága pedig eddig nem reagált a megkeresésükre.

Pénteken ugyanennek a határőregységnek a tagjai feltartóztattak a határon egy kisbuszt, amelyen fegyveresek próbáltak behatolni Ukrajnába Oroszország felől sokfajta fegyverrel. A határőrök mindenkit őrizetbe vettek, és ezután többször megfenyegették őket.

Robbanások a donyecki reptérnél

Az ukrán média arról is hírt adott szombat reggel, hogy harcok folynak, géppuskasorozatok és robbanások hangja hallatszik Donyeck peremén, Horosovo falu mellett, illetve lövöldöznek a Sahtar futballklub edzőközpontjánál is.
Ismét összetűzésekről érkezett hír a donyecki nemzetközi repülőtér környékéről is, amelyet a minap rohantak le a szakadárok, majd az ukrán katonáknak sikerült visszafoglalniuk. Olekszij Dmitraskivszkij, a terrorellenes művelet parancsnokságának szóvivője közölte, hogy a fegyveres szakadárok szombat reggel kétszer is megostromolták a repülőteret, de a légi kikötőt védő deszantosok mindkétszer keményen visszavágtak.

A donyecki belügyi szervek arra figyelmeztették a helyi lakosokat, hogy semmi szín alatt ne menjenek a repülőtér és a közelben lévő Metro áruház közelébe, mert ott mindennapossá váltak a lövöldözések. Egyes hírek szerint civil áldozatok és sebesültek is vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik