Nagyvilág

A csehek is nukleáris irányba mozdulnak

Csehország 2030-ig két új atomreaktort akar üzembe helyezni - derült ki a cseh kormány iparügyi miniszterének pénteki nyilatkozatából.

A bejelentés azután hangzott el, hogy a múlt hónapban leállították a temelini erőmű 2025-ig való kibővítésére kiírt pályázatot az energiapiac bizonytalanságára és a projekt kormányzati garanciáinak visszavonására hivatkozva.

Jan Mladek elmondta a Dnes című prágai napilapnak: “az új blokkok építése egyszerűen öt évvel később kezdődik”.

“Az atomenergia még mindig a legjobb megoldás a Cseh Köztársaság számára” – tette hozzá a miniszter. Elmondta: az új reaktorokra több szénerőmű tervezett bezárása és számos lignittelep kimerülése miatt van szükség.

A tervezett két új reaktor közül csak az egyiket építenék Temelinben, a másikat a délkelet-csehországi Dukovanyba tervezik.
Elképzelhető, hogy a két reaktort két különböző vállalat fogja megépíteni – mondta el az iparügyi miniszter.

A Temelinben és a Dukovanyban működő két atomerőműben állítják elő jelenleg a Csehországban megtermelt elektromos áram egyharmadát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik