Nagyvilág

Átvette a hatalmat a hadsereg Thaiföldön

Az ukrajnaihoz hasonló helyzetet szeretnék elkerülni.

Thaiföldön a hadsereg átvette csütörtökön a hatalmat arra hivatkozva, hogy helyre kell állítani az országban a rendet a hónapok óta tartó politikai zavargásokat követően.

A hatalomátvételt Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka helyi idő szerint délután öt órakor jelentette be az állami televízió által élőben közvetített beszédében.

A hadsereg kedden már rendkívüli állapotot vezetett be, Prajuth szerdán tárgyalóasztalhoz ültette a több mint fél éve húzódó belpolitikai konfliktusban szemben álló feleket annak megakadályozására, hogy a megosztott indokínai monarchia úgymond “egy második Ukrajnává” váljon.

Csütörtökön folytatódtak a tárgyalások, de – mint Prajuth elmondta – azok sem vezettek eredményre, a rivális pártoknak nem sikerült egyezségre jutniuk.

A magyar külügy már tegnap fokozott óvatosságra intette a Thaiföldre utazó vagy ott tartózkodókat.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik