Nagyvilág

Óva inti a külügy a Thaiföldre vágyó magyarokat

Az ázsiai ország egész területére rendkívüli állapotot hirdetett kedd hajnaltól a hadsereg, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata fokozott óvatosságra inti az országba utazó vagy ott tartózkodó magyar állampolgárokat.

A konzuli szolgálat keddi figyelmeztetésében közölte: a thai hadsereg kedden hajnali 3 órakor rendkívüli állapotot hirdetett az ország teljes területére. A hadsereg főparancsnoka televíziós beszédében hangsúlyozta: a döntés célja, hogy a hadseregnek jogalapja legyen a teljes körű rendfenntartásra a hónapok óta politikai válsággal és gyakran erőszakos cselekményekbe torkolló utcai demonstrációkkal küzdő országban. A főparancsnok szerint nem államcsínyről van szó, és kérte a lakosságot: kerüljék a pánikot és folytassák mindennapi életüket.

A konzuli szolgálat úgy tájékoztatott, hogy a hadsereg alakulatai körbevették a fontosabb televízióállomások és rádiócsatornák központját és a két szembenálló politikai tábor bangkoki bázisait.

A rendkívüli állapot kihirdetését követően egyelőre nem érzékelhető jelentős változás a főváros életében, de a politikai és biztonsági helyzet képlékeny. A konzuli szolgálat ezért arra kéri a magyarokat, hogy kísérjék figyelemmel a híradásokat, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot és feltétlenül kerüljék a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat, amelyek közelében változatlanul fennáll az erőszakos cselekmények és merényletek kockázata. Ha mégis egy politikai demonstráció közelébe kerülnek, a lehető leggyorsabban hagyják el a helyszínt. Legyenek különösen körültekintőek az éjszakai programok alkalmával.

Nem látszik annyira

Keddi helyszíni tudósítások szerint a hadiállapot kihirdetése nem befolyásolta a hétköznapi életet. Az iskolák, az üzletek és az idegenforgalmi látványosságok nyitva tartottak, és a közlekedés is zavartalan a tízmilliós nagyvárosban.

A rendkívüli állapot egyebek között feljogosítja a hadsereget, hogy bírósági engedély nélkül is házkutatásokat hajtson végre, cenzúrázza a médiát, kijárási tilalmat léptessen életbe, megtiltsa a tüntetéseket, és fegyverrel lépjen fel a tilalmat megszegőkkel szemben.

Bangkokban lassan hat hónapja tartanak a zavargásokkal kísért kormányellenes tüntetések, amelyekben eddig 27 ember halt meg és több mint nyolcszáz megsebesült. Januárban rendkívüli állapotot vezettek be az országban, de miután márciusra javult a biztonsági helyzet, a rendelkezést feloldották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik