Nagyvilág

Ördögűző szemináriumot tartanak Rómában

A sátánizmusról és az ördögűzésről tartanak képzést a Regina Apostolorum katolikus egyetemen Rómában, amelyen erősíteni akarják az ördög és a megszállottság létezésének tudatát.

Összesen 33 országból 200-an vettek részt szerdán az Ördögűzés és megszabadító ima című első előadáson. A szeminárium szombatig tart.

“A részvételre nemcsak papok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, orvosok és olyanok is jogosultak, akik segíthetik a papokat az ördögűzésben” – mondta el Cesare Truqui pap és exorcista (ördögűző), a szeminárium egyik szervezője.

“Az előadássorozattal erősíteni akarjuk az ördög és a megszállottság létezésének tudatát, illetve azt, hogy ezek Isten és az ima segítségével legyőzhetők” – fejtette ki Truqui.

Olaszországban az egyház szerint mintegy négyszáz ördögűző működik. A csaknem félezer éves katolikus hagyományokra visszatekintő – más vallásokban és a pogány kultuszokban is népszerű – ördögűzéshez szükséges szertartásokat a vatikáni kézikönyv szerint olyan helyen, tárgyon vagy emberen lehet végrehajtani, amely és aki felett a sátán befolyást gyakorol, de még nem szállta meg teljesen. A szertartást csakis megyéspüspök által felhatalmazott, megfelelő tudással felvértezett pap végezheti – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik