Közélet

Ördögűzés közben megölte két gyermekét

Egy marylandi nő halálra szúrta két gyermekét, másik kettőt pedig megsebesített ördögűzés közben.

A hatóságok szombaton vették őrizetbe azt a 28 éves amerikai nőt, név szerint Zakieya L. Averyt, aki a gyanú szerint ördögűzés közben egy késsel halálra szúrta egy, illetve két éves kisgyermekét, miközben a két nagyobbat, egy 5 és egy 8 éves gyermeket, súlyosan megsebesített.

Az ügyben eljáró rendőrkapitány elmondta, a négy súlyosan sebesült gyermekre azután találtak rá az embereivel, hogy a szomszéd hívta a 911-et, mert gyanús lett neki, hogy a szomszéd ház előtt egy nyitott ajtajú kocsi álldogáll, amiben egy magára hagyott gyerek ül. Amikor odament, hogy közelebbről megnézze az autót, a kerek mellett egy kést talált. Ekkor hívta fel a rendőröket.

Mire a rendőrök kiértek, az őrizetlenül hagyott gyerek már eltűnt a kocsiból. Hiába csöngettek, az ajtót senki sem nyitotta ki – nyilatkozta a rendőrkapitány, aki azt már nem árulta el, miből gyanítják, hogy a nő és a szintén őrizetbe vett társa ördögűzéssel próbálkozott. Egy biztos, a két nőt óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.