Közélet

Démonnak nézte a fiát, majdnem megölte

Az épp időben kiérkező rendőrök alig tudták megállítani az amerikai férfit.

A 31 éves Bryan Adams – nem összekeverendő az 54 éves, kanadai énekessel – 11 éves fiát január 16-án, az éjszaka közepén rángatta ki az ágyból, hogy az erdőben űzze ki testéből a gonosz szellemeket. “Te vagy az ördög és tudom, hogy mit kell tegyek veled” – mondta a gyereknek a rendőrségi jelentés szerint.

Mindezek ismeretében talán senkit nem lep meg, hogy Adams súlyos drogproblémával küzd – olyannyira, hogy abba tönkre ment a házassága is. A férfit látva, elidegenedett felesége azonnal segítségért telefonált, így a lelki traumát leszámítva a gyermek túlélte az esetet néhány zúzódással. A rendőrök azonban nem voltak ilyen szerencsések.

Mint később kiderült, Adams nem sokkal korábban annyi metamfetamint fogyasztott, hogy bár mindenhol démonokat látott, nem érzett fizikai fájdalmat: a kiérkező járőrök ráeresztették a rendőrkutyát és megkínálták elektromos sokkolóval is, azonban a férfi képes volt ellenállni – sőt, már az egyik kezén bilinccsel verte a rendőröket.

Jelenleg az Okeechobee megyei börtönben várja az első tárgyalási napot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik