Nagyvilág

Több ezer katolikus pap molesztált gyerekeket

Fennállása óta először közölt adatokat kedden a Vatikán arról, hogy hány papot vont felelősségre gyermekek megerőszakolása vagy molesztálása miatt. A Szentszék statisztikája szerint 2004 óta 848 papot zárt ki a szolgálatból, 2 ezer 572 vádlott esetében enyhébben büntetett.

Az adatokat a Vatikán Genfben akkreditált ENSZ-nagykövete, Silvano Tomasi érsek mutatta be az ENSZ kínzás elleni bizottsága előtt. A testület hétfőn kezdte meg a vatikáni illetékesek meghallgatását a katolikus egyház gyermekmolesztálási botrányainak ügyében.

Tomasi továbbra is hangsúlyozta, hogy a Vatikán csak a saját területén elkövetett jogsértésekért felelős, nincs joghatósága a katolikus egyház minden tagja felett, az adott ügyekben az elkövetőt az az állam vonhatja felelősségre, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. Az érsek mindazonáltal globális adatokat ismertetett kiskorúak sérelmére elkövetett papi szexuális bűntettekről, és nem csupán a Szentszék területén megesett esetekről számolt be. Tomasi közölte, hogy nem vitatja: gyerekek elleni nemi erőszak kínzásnak minősíthető.

Több ezer vétkezőt nem taszítottak ki

Az érsek közölte, hogy az utóbbi tíz évben több mint 3400, hitelt érdemlő molesztálási üggyel folyamodtak a Vatikánhoz, csupán tavaly 401-gyel. 848 vétkezőt kizártak a papi rendből, 2572-en életfogytig tartó vezeklésre, imádkozásra ítéltek, vagy ennél enyhébb büntetésre, ha idős vagy betegeskedő volt a vétkező. Az érsek közölte, hogy az Egyesült Államokban 2,5 milliárd dollár kártérítést fizetett a katolikus egyház az áldozatoknak 1960 óta.

Tomasi elismerte, hogy a bűnt elkövető papok többsége, háromnegyede a kizárásnál enyhébb büntetést kapott, de hozzátette, hogy olyan területre helyezték át őket, amelyen nem kerülnek semmilyen kapcsolatba gyermekekkel. Hozzátette: a Vatikán a végletekig eltökélt abban, hogy megtisztítsa a katolikus egyházat az ilyen bűnesetektől és elejüket vegye.

Az ENSZ-bizottságnak május 23-ára kell elkészülnie végső jelentésével arról, hogy a Vatikán mennyire igazodik a kínzás elleni nemzetközi konvencióhoz, amelyhez 2002-ben csatlakozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik