Élet-Stílus

Szüzességi fogadalmának feloldását kéri a pápától egy német pap

Stefan Hartmann Nyílt levélben kérte Ferenc pápát, hogy oldozza fel a cölibátus alól.

„Még mindig úgy érzem, az hivatásom, hogy katolikus pap legyek, a gyülekezetem pásztora, lelkész, és teológus, annak ellenére, hogy tisztában vagyok a hibáimmal és gyengeségeimmel” – írja nyílt levelében Ferenc pápának Stefan Hartmann, Oberhaid plébánosa.

A katolikus pap az után kérte az egyházfőtől, hogy oldozza fel őt a cölibátus, vagyis a nőtlenségi fogadalom alól, miután egy televíziós talkshow-ban kiderült: lánya született 1989-ben. Nyolc évvel azt követően, hogy letette esküjét. Miután egyházi felettesei megnézték a műsort, azonnal távozásra szólították fel, ám Hartmann nem hajlandó lemondani a hivatásáról – írja a The Local német kiadása.

Nyílt levelében úgy fogalmaz, hogy Ferenc pápa pozitív válasza precedenst teremthetne, ami megoldást kínálna számos hasonló ügyben. „Minden embernek természetes joga van társra, házasságra, és arra, hogy szülővé válljon, még akkor is, ha egyszer önként lemondott ezekről.” Kifejti, hogy a cölibátus alóli lehetséges feloldozás számos új, ifjú katolikus lelket hozhatna az egyházba, és visszatérhetne számos kiváló lelkész, akiknek hasonló ügyek miatt kellett, nagy fájdalmak között megválniuk az egyháztól.

Hartmann, és lánya a címlapokon (fotó: Facebook)

Magáról még annyit írt, hogy fogadalmát, mindössze két és fél szemináriumban töltött év után tette, ami túl korai volt, és nem is rendelkezett elegendő önismerettel, hogy ilyen súlyos döntést hozzon, de úgy érezte, nincs más választása.

„Éveken át próbáltam magam cölibátus útjára kényszeríteni, de újra, és újra rá kell jönnöm arra, hogy képtelen vagyok erre” – írja Hartmann, és azt írja, hogy feloldozása nem jelentené azt, hogy rögtön megnősülne, de szeretné, ha a lánya törvényes családtagja lehetne.

A lap megjegyzi, hogy a katolikus egyház régóta foglalkozik a legvitatottabb katolikus törvény, a cölibátus eltörlésének lehetőségével. Andreas Englisch, egyházszakértő szerint ez egy olyan kérdés, amit a haladó szelleméről elhíresült Ferenc pápa meg szeretne oldani a következő években.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik