Nagyvilág

Megmérgezték az odesszai tüntetőket?

Petro Porosenko független ukrán parlamenti képviselő és elnökjelölt szerint bizonyítékok vannak arra, hogy május 2-án terrorcselekmény történt Odesszában, a szakszervezetek felgyújtott székházában, ahol több mint 40-en égtek benn.

A kampánykörúton lévő politikus a közép-ukrajnai Kirovohradban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a parlament keddi zárt ülésén további bizonyítékokat tártak a képviselők elé arra vonatkozóan, hogy a szakszervezeti székházában terrorcselekmény történt. Az épületben mérgező anyagokat vetettek be – idézte szavait az Ukrajinszka Pravda nevű hírportál.

Porosenko közölte, hogy az ügyben hamarosan nemzetközi szakértői vizsgálatot indítanak, ami be fogja bizonyítani, hogy az áldozatok többsége nem a tűztől vesztette életét. Szerinte Odesszában kitervelt provokáció történt, amelyben orosz diverzánsok vettek részt, és amelynek szervezéséhez és finanszírozásához a helyi hatalom embereinek is közük van.

A podrobnosti.ua hírportál közlése szerint az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat, az SZBU munkatársai veszélyes vegyszereket tartalmazó tartályokat találtak az odesszai szakszervezeti épület közelében. A híroldal idézi Volodimir Kurinnijt, az Udar (Ütés) párt odesszai illetőségű parlamenti képviselőjét, aki Facebook-oldalán azt írta: Valentin Nalivajcsenko, az SZBU vezetője kedden, az ukrán parlament zárt ülésén bejelentette, különösen veszélyes vegyszert tartalmazó tartályokat találtak a kiégett épületnél.

A honatya szerint jelenleg folyik a vegyi anyag vizsgálata, s az SZBU már ismeri annak az embernek a nevét, aki a vegyi anyagot Odesszába vitte és használta a szakszervezetek székházában. Hangsúlyozta, hogy a szakértői vizsgálatok elvégzése után a közvélemény megtudja, milyen vegyszerről van szó, és világossá válik a szakszervezeti épületben történt szörnyű tragédia természete.

Vitalij Jarema első miniszterelnök-helyettes, korábbi bűnügyi nyomozó már a pénteki tűzeset után egy nappal odesszai sajtótájékoztatóján azt mondta, az égő szakszervezeti székházban rekedt emberek azonnal meghaltak, valamilyen ismeretlen gáz végzett velük.

Odessza központjában május 2-án este ukrán egységpárti futballhuligánok csaptak össze oroszbarát tüntetőkkel. Az utcai csatában négy ukránpárti tüntető vesztette életét tűzfegyverekből leadott lövések következtében. Ezt követően az Ukrajna egységét éltető tömeg üldözőbe vette az oroszbarát tüntetőket, akik bemenekültek a szakszervezetek székházába és ott elbarikádozták magukat. A felek Molotov-koktélokkal dobálták egymást, aminek következtében tűz ütött ki a többszintes épületben, és odabenn 42-en meghaltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik