Nagyvilág

Tévészékházat foglaltak a szakadárok Donyeckben

Moszkva-barát szakadár tüntetők elfoglalták Kelet-Ukrajnában az állami tévé- és rádiótársaság megyei épületét vasárnap.

Helyi jelentések szerint a tüntetők a kaput áttörve jutottak be az intézmény területére. Az épületfoglalás közben egyetlen lövés sem dördült el, a házra kitűzték a “donyecki népi köztársaság” zászlaját – adta hírül az MTI.

A tévéközpont előtt mintegy ötszázan gyűltek össze, akik Oroszországot, a Donyeck megyei Szlovjanszk városát és a “donyecki köztársaságot” éltető jelmondatokat skandálnak.

Az épületfoglalók követelik, hogy szüntessék meg az ukrán csatornák sugárzását és helyettük orosz tévécsatornákat sugározzanak.

Előzőleg Donyeckben, a Lenin téren tartottak demonstrációt az önkényesen kikiáltott “donyecki köztársaság” vezetőinek felhívására. Denisz Pusilin, a megye önhatalmúlag kinevezett “kormányzója” az általuk május 11-re meghirdetett népszavazás mellett agitált. “Mi önökkel együtt szuverenitást kapunk, aminek köszönhetően eldönthetjük, hogy föderális egységre lépünk-e egy másik országgal vagy sem” – magyarázta a referendum célját az összegyűlteknek.

Az egyik szónok felszólította a demonstrálókat, hogy induljanak a tévéközpont épülete elé, hogy követeljék a donyecki események “helyes” bemutatását. A felszólításra néhány száz tüntető elindult oszlopokban, elzárva az utat a járműforgalom elől. Menet közben leszaggatták az ukrán zászlókat az útjukba kerülő épületekről, egy nemzeti lobogót fel is gyújtottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik