Nagyvilág

Hamarosan Donyeck függetlenségéről szavazhatnak

Megtartják a kelet-ukrajnai Donyeck megye "függetlenségi nyilatkozatáról" május 11-re kiírt népszavazást - közölte szombaton Denisz Pusilin, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett "Donyecki Népköztársaság" ideiglenes kormányának vezetője.

Korábban a témában:

Donyeckben tartott sajtótájékoztatóján Pusilin elmondta, a referendumon arra a kérdésre várják majd a szavazók válaszát: “Támogatja-e Ön a Donyecki Népköztársaság függetlenségének kikiáltását?” A már korábban kilátásba helyezett, s a kijevi vezetés, valamint a nemzetközi közösség által is illegálisnak tartott referendumról beszélve az oroszbarát szakadár vezető azt mondta, hogy a szavazás után “szabad választásokat” tartanak majd, hogy eldöntsék, “ki vezesse ezt a népköztársaságot”.

“Ezt követően Donyecki Népköztársaságunk megkezdi majd működését” – tette hozzá Pusilin, aki szerint egyelőre még tanulmányozzák azt a kérdést, hogy “mi lenne a legjobb formája köztársaságunk Ukrajnával való társulásának – egy föderáció, egy (lazább) konföderáció vagy a függetlenség”.

“Ez a népszavazás elkerülhetetlen, és minden pénzünk megvan a megrendezésére” – mondta anélkül, hogy kifejtette volna, honnan származik ez a pénz.

Arra a kérdésre, hogyan viszonyulnak az ukrán rendőri erők a donyecki függetlenségpártiakhoz, a szakadár vezető azt válaszolta, változó: “egy részük együttműködik velünk, más részük viszont elutasítja ezt”.

Pusilin előzőleg a Szlovjanszkban (a megye északi részén) pénteken foglyul ejtett EBESZ-megfigyelők ügyéről is nyilatkozott. Azt mondta, a felkelők azzal gyanúsítják a katonai megfigyelőket, hogy a NATO-nak kémkedtek. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a megfigyelőküldöttségben az ukrán hadsereg vezérkarához tartozó tisztek is voltak, akiket a kijevi hatóságok által letartóztatott embereikre, például Pavel Gubarjevre, a megye “népi kormányzójára” akarnak kicserélni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.