Nagyvilág

Ukrán válság: a Facebookon cáfolta a terrorellenes művelet leállítását

Cáfolta a terrorellenes műveletek leállításáról szóló sajtóhíreket Arszen Avakov ukrán belügyminiszter az UNIAN ukrán hírügynökség pénteki jelentése szerint.

“Nincs szó a terrorellenes művelet semmiféle leállításáról – mint azt egyes sajtószervek sietve hírül adták – azzal összefüggésben, hogy Oroszország fegyveres erőinek behatolása fenyeget. Ez az információ nem felel meg a valóságnak, a terrorellenes művelet folytatódik. A terroristáknak óvakodniuk kell a nap minden percében, a békés lakosoknak azonban nincs mitől félniük” – írta Avakov a Facebook-oldalán.

Avakov tagadta azt is, hogy bármiféle politikai párt, egyesület vagy polgári mozgalom lehetőséget kapott volna a szerepvállalásra a terrorellenes műveletben a belügy, a biztonsági szolgálat és a katonák oldalán. Közlése szerint a híresztelések ellenére a csütörtöki akcióban csak az antiterrorista központ kis létszámú erői vettek részt, anélkül, hogy páncélosokat vagy más nehéz harci technikát megmozgattak volna.

Korábban csütörtöki sajtójelentések arról számoltak be, hogy az orosz behatolás megnövekedett veszélye miatt ukrán biztonsági erők leállították a Délkelet-Ukrajnában indított terrorellenes műveletet.

Az ukrán elhárítás szerint ugyanis jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy az orosz hadsereg betör Ukrajna területére. A Kyiv Post című angol nyelvű ukrán kiadvány hírportáljának egy név nélküli forrás a biztonsági erőktől megerősítette, hogy a művelet közben már hét oroszbarát szakadár fegyveres vesztette életét.

Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő kedden adott ki utasítást a terrorellenes művelet folytatására Délkelet-Ukrajnában, amelynek “aktív fázisát” leállították a múlt héten a húsvéti ünnepek idejére. Csütörtökön az ideiglenes államfő beszédében ismételten kiemelte: a terrorellenes lépések célja, hogy “megvédjék az Ukrajna keleti részén élő ukrán állampolgárokat a terroristákkal szemben”.

Leginkább a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városban feszült a helyzet, ahol a biztonsági erők csütörtökön áttörték a szakadárok több úttorlaszát, és a harcokban többeket megöltek vagy megsebesítettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik