Nagyvilág

Lavrov szerint nem lesz polgárháború

Oroszország megakadályoz minden kísérletet a polgárháború kirobbantására Ukrajnában - jelentette ki hétfőn az orosz külügyminiszter azt követően, hogy mozambiki kollégájával tárgyalt Moszkvában. Szergej Lavrov közölte: "bűnös politikát" folytat az, aki polgárháborút szít és "nyilvánvalóan komoly véres konfliktus" kialakulásában reménykedik.

Az orosz külügyminiszter azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy szemet huny “a kijevi hatalom és annak támaszai, a fegyveresek garázdálkodása felett”. Közölte, hogy szerinte az ukrán vezetés durván megsérti az ukrán válság rendezését célzó múlt csütörtöki genfi megállapodást és nem tudja, vagy nem akarja ellenőrzése alatt tartani a szélsőségeseket.

Lavrov elítélte a kelet-ukrajnai Szlovjanszk közelében vasárnap kora reggel történt lövöldözést, amelyben a régió belügyi igazgatóságának adatai szerint három ember halt meg. Közölte, hogy a történtek csak azoknak kedveznek, akik meg akarják akadályozni az Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió képviselői között Genfben létrejött egyezség teljesítését.

Megkínzott emberek

Vjacseszlav Ponomarjov, a szlovjanszki oroszbarát önkéntesek vezetőjének állítása és moszkvai jelentések szerint a Jobboldali Szektor nevű szélsőségesen radikális ukrán szervezet fegyveresei akartak átjutni gépkocsikkal a Donyeck megyei településhez közeli ellenőrzőponton. Amikor az ott őrködő fegyvertelen civilek megállították őket, a radikálisok tüzet nyitottak rájuk. (A Jobboldali Szektor ezt a verziót egyébként tagadta.)

Azóta Szlovjanszkban készültséget rendeltek el az önkéntes erők. Vezetőjük, a város “népi polgármesterének” kikiáltott Ponomarjov azt mondta, attól tartanak, hogy az ukrán radikálisok és a belügyi speciális egységek el akarják foglalni őrhelyeiket és a közigazgatási épületeket, amelyek az önvédelem ellenőrzése alatt állnak.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió arról számolt be, hogy két ismeretlen ember megkínzott holttestét találták meg reggel a Szlovjanszk közeli ellenőrzőpontnál, ahol egy nappal korábban a lövöldözés kitört.

“Nehéz helyzetben” vannak

Az orosz külügyminiszter a moszkvai tájékoztatón arról beszélt, hogy a Donyeck megyei Szlovjanszkban, valamint a délkelet-ukrajnai Mariupolban és a régió több településén folytatódnak a támadások. Szergej Lavrov azt mondta, hogy egyre többen fordulnak azzal a kéréssel Moszkvához, hogy állítsa meg ezt a “törvénytelenséget”. Elismerte, hogy Oroszországot “nagyon nehéz helyzetbe” hozzák a kelet-ukrajnai orosz beavatkozásra vonatkozó kérések.

Lavrov kijelentette: nevetséges az amerikai állítás, hogy abban a délkeleti ukrajnai régióban, ahol az összeütközések zajlanak, hatalmas mennyiségben találhatóak orosz fegyverek, mivel szavai szerint ott sohasem voltak más fegyverek.

Ukrán zászló miatt támadtak

Hétfőn a Krímben símaszkot viselő ismeretlenek behatoltak a krími tatárok képviseleti szerve, a medzslisz szimferopoli épületébe, hogy eltávolítsák a kifüggesztett ukrán zászlót.

Riza Sevkijev, a “Krím” alapítvány vezérigazgatója, a medzslisz tagja közölte az ukrán médiával, hogy a behatolók levették az épületről az ukrán nemzeti lobogót, és a helyébe a krími zászlót függesztették ki. Közben az épületben tartózkodókkal szemben fizikai erőszakot alkalmaztak, aminek következtében három nő megsérült.

Az ismeretlenek semmiféle hivatalos dokumentummal nem igazolták, hogy joguk lenne lecserélni a zászlót. Később a medzslisz tagjai levették a krími zászlót, és a helyébe a krími tatárok nemzeti lobogóját tűzték ki. Az incidens miatt kihívták a rendőröket, akik viszont órákkal később sem érkeztek ki az épülethez.

Nem állami intézmény

Két nappal korábban viszont a rendőrség munkatársai ott jártak, mert bejelentéseket kaptak az épületen elhelyezett ukrán zászló miatt. Sevkijev akkor közölte velük, hogy ukrán állampolgár, az épület közalapítványi tulajdonban van, tehát nem állami intézmény, így sem az ukrán, sem az orosz jogszabályokat nem sértették meg. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a független Ukrajna 23 éve alatt rendszeresen függesztettek ki orosz zászlókat, ami nem zavarta a hatóságokat, most viszont az ukrán lobogó miatt azonnal megjelennek.

A rendőrök figyelmeztették, hogy az ukrán zászló provokációkra, az épület elleni támadásra adhat okot. Erre válaszul az alapítvány vezetője közölte, hogy a hatóságok dolga megakadályozni azokat, és megbüntetni az elkövetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik