Nagyvilág

16 éves kamasz késelt Amerikában

A 16 éves Alex Hribal a gyanúsítottja a pennsylvaniai Murrysville-ben elkövetett késes támadásnak, amelyben 21 tanuló és egy biztonsági őr megsebesült.

Hribal két konyhakéssel előbb az iskola aulájában támadt iskolatársaira, majd sorra járta a tantermeket. Figyelmeztetés nélkül, szótlanul sújtott le, a szemtanúk szerint üres arckifejezéssel. Több kórházba szállított diák csak azt vette észre, hogy hirtelen vérezni kezdett.

Az ámokfutót az iskola igazgatóhelyettese, Sam King teperte és fegyverezte le, majd a három szolgálatban lévő fegyveres biztonsági őr egyike megbilincselte. Az incidens mintegy öt percig tartott, közvetlenül a tanítás kezdete előtt. A késelő indítékai egyelőre ismeretlenek. Rendőrségi forrásokból annyi kiszivárgott, hogy Hribal az ámokfutás előestéjén megfenyegette egyik diáktársát.

A támadó ellen négyrendbeli emberölési kísérlet és 21 rendbeli súlyos testi sértés miatt, felnőtt korúként emeltek vádat. Hribal maga is megsérült mind a két kezén.

Legkevesebb öt áldozat állapota súlyos, köztük egy fiúé, akinek a máját járta át a penge, amely csak milliméterekkel kerülte el a szívét és az ütőerét. Az orvosok szerint azonban mindannyian fel fognak épülni. A megkéselt biztonsági őrt a hasán érte a szúrás. A késelés miatt egy további felnőtt – bár nem szúrt sebekkel – szintén ápolásra szorult.

Az incidens a felső középosztálybeli környéken található Franklin középiskolában zajlott le, amelynek 1200 tanulója van.

Az amerikai oktatási intézményekben vészforgatókönyveket dolgoztak ki lőfegyveres támadások esetére. A biztonsági előkészületek ellenére, a murrysville-it megelőzően, egy év leforgása alatt két jelentősebb késes támadás történt az országban, mindkettő Texasban. Tavaly áprilisban egy főiskolán legkevesebb 14 ember sebesült meg, szeptemberben pedig egy középiskolában egy 17 éves diák életét vesztette, három társa pedig megsérült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik