Nagyvilág

Minden idők legsúlyosabb Ebola-járványa pusztít

Arra számítanak, hogy legalább 2-4 hónap kell ahhoz, hogy megfékezzék a már több mint 100 ember halálát okozó járványt.

A Nyugat-Afrikában a közelmúltban kitört, eddig 111 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány az eddigi egyik “legnagyobb kihívást jelentő” felbukkanása a vírusnak – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Fukuda Keidzsi, a szervezet főigazgató-helyettese közlése szerint a WHO arra számít, hogy múlt hónapban Guineában kitört, és azóta Libériába is átterjedt járvány megfékezése 2-4 hónapba fog telni. A szervezet adatai szerint Guineában eddig 157 embert fertőzött meg a vírus, közülük 101-en belehaltak abba. Libériában 21 megbetegedést regisztráltak, amiből eddig tíz járt halálos áldozattal.

A járvány továbbra is terjedőben van Guinea délkeleti erdős-hegyes vidékén. Ugyanakkor a vírus “ismert csatornákon” keresztül terjed az érintett régióban, ami a WHO szerint bíztató jel a járvány megfékezésének kilátásait illetően. Az azonban hátráltatja a védekezést, hogy az Ebola most jelent meg először Nyugat-Afrikában, így az ottani országoknak nincs tapasztalatuk a vírus elleni küzdelemben.

A WHO kedden azt is közölte, hogy a járvány ellenére nem javasol utazási tilalmat Guineára vonatkozóan.
Az Ebola először négy évtizede ütötte fel a fejét Afrikában, az eddig legsúlyosabb járvány során 280 ember vesztette életét Zaire-ban (a mai Kongói Demokratikus Köztársaság).

Az Ebola-vírus okozta betegségre nincs orvosság, se gyógymód. A vírus miatt összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, mert ott fedezték fel a kórokozót. Afrikában eddig már tizenöt Ebola-járvány volt, összesen 1200-1300 emberrel végzett a kór.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik