Nagyvilág

AI: Európa nem tudja megvédeni a romákat

Élesen bírálta az Európai Unió központi szerveit és tagállamait az április 8-i roma világnap alkalmából az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet, amelynek most kiadott jelentése szerint az európai kormányok nemcsak hogy képtelenek megakadályozni a romák elleni diszkriminációt és rasszista támadásokat, de néhány esetben még fűtik is az előítéleteket.

“Az elmúlt években jelentősen nőtt Európában a romák elleni erőszakos cselekmények száma” – mutatott rá John Dalhuisen, az AI európai és közép-ázsiai programigazgatója a nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi csoportja által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint fogalmazott, “európai vezetők túl gyakran járultak hozzá olyan előítéletek kialakulásához, amelyek a romaellenes erőszakot erősítik azzal, hogy antiszociálisnak és nemkívánatosnak állítják be a romákat. Mindeközben a hatóságok általánosságban elítélik a legszembetűnőbb romaellenes erőszakot, de vonakodnak attól, hogy elismerjék valós mértékét, és sokszor lassítják az ellene folytatott harcot”.

Az AI kedden kiadott, Igazságot: Európa képtelen megvédeni a romákat a rasszista támadásoktól című jelentésében azokat az erőszakcselekményeket és zaklatási eseteket vizsgálta, amelyeket cseh-, francia- és görögországi hivatalos személyek és civilek követtek el a romák elleni gyűlöletből. A kutatásból az is kiderült, hogy a bűnüldöző szervek képtelenek megelőzni és kivizsgálni a rasszista támadásokat, és Európa-szerte “sok rendőrőrsön továbbra is jelen van a rasszista magatartás, amit inkább letagadnak, mintsem tennének ellene”.

Dalhuisen hangsúlyozta, hogy bár az EU “teljes törvényhozói fegyvertára rendelkezésre áll, hogy biztosítsa az erőszak és általában a diszkrimináció elleni fellépést”, Brüsszel eddig “mégsem tett semmit annak érdekében, hogy felhívja a tagállamok figyelmét a romák nyilvánvaló és módszeres megkülönböztetésére”.

A jogvédő szervezet a roma világnapon ezért arra szólította fel az EU-t és a tagországok kormányait: “kövessenek el mindent annak érdekében, hogy megszűnjön a romaellenes diszkrimináció, intolerancia és erőszak a kontinensen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik