Nagyvilág

Kiégőben az orosz szeparatisták Kelet-Ukrajnában

Csupán pár ezren tüntettek vasárnap Donyeckben, Harkivban és Odesszában a zömében oroszok lakta országrész Ukrajnától való elszakadásáért.

Az orosz határtól mindössze 25 kilométerre fekvő Harkiv főterére közel kétezres tömeg vonult ki, hogy a monumentális Lenin-szobor tövében a régió hovatartozását eldöntő népszavazás kiírását követeljék. Az orosz és a szovjet zászlókat, valamint az Ukrán Kommunista Párt lobogóját lengető tüntetők az önkéntes oroszországi száműzetésbe vonult Janukovicsot éltették és Putyin segítségét kérték, továbbá a délkelet-ukrajnai régiók koordinációs tanácsának létrehozását követelték.

Donyeckben az Orosz Tömb pártjának szervezésében mintegy másfélezer ember vonult ki az utcákra, zömében orosz zászlók alá tömörülve. Mint arra a helyi sajtóbeszámolók rámutatnak, a résztvevők száma már csupán a töredéke annak a tömegnek, amelyet az elszakadás gondolata még pár hete is megmozgatott, s jobbára az éltesebb korúak éreznek rá indíttatást, hogy az orosz birodalmi eszmét támogassák.

Odesszából és vidékéről a kulikovói harcmezőn adtak randevút egymásnak Oroszország kitartó hívei. Becslések szerint kétezer ember éltette Putyint és méltatta a krímiek bátorságát, ahogyan a „történelmi igazság” visszaállítását kiharcolták.

Luhanszkban alig ötszázan jelentek meg az orosz bevonulást sürgetendő tömeggyűlésen. Az itteni demonstráció sztárjai azok a francia és amerikai turisták lettek, akiket az aktivisták fedeztek fel a bámészkodók között. A megszeppent vendégeket a tömeg közepébe kísérték, ahol végig kellett hallgatniuk a tüntetők panaszáradatát, akik elsősorban az orosz tévécsatornák ukrajnai lekapcsolása miatt méltatlankodtak.

A legcsekélyebb aktivitást a dnyipropetrovszkiak fejtették ki. A kelet-ukrajnai iparváros főterén a százat sem érte el a tüntetgetők lélekszáma, akik arra jutottak egymás között, hogy még mindig Viktor Janukovics az ország törvényes elnöke. Majd csöndben hazaoldalogtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik