Nagyvilág

Többet kaszált a maffia, mint a McDonald’s és a Deutsche Bank együtt

Elérte az 53 milliárd eurót (16 ezer milliárd forintot) a délolasz 'ndrangheta bűnszervezet tavalyi forgalma.

Ezzel a calabriai maffia éves bevétele több volt, mint a McDonald’s amerikai gyorsétteremlánc és a Deutsche Bank német pénzintézeté együtt.

A délolasz ‘ndrangheta bűnszervezet vagyonának nagy része kábítószer-kereskedelemből és hulladékfeldolgozásból származik, a szervezet előbbi tevékenységéből 24,2 milliárd eurót, utóbbiból 19,6 milliárd eurót tett zsebre tavaly – olvasható a Demoskopika kutatóintézet minap közzétett jelentéséből.

A rendőrségi, igazságügyi, kormányzati és parlamenti dokumentumok alapján készült tanulmány szerint a ‘ndrangheta 2013-as forgalma megfelel a tavalyi olasz bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékának.

A jelentésből kiderül az is, hogy a legbefolyásosabbnak tartott olasz bűnszervezet tevékenységében világszerte mintegy 30 országban összesen 60 ezren vesznek részt.

A családi klánok hálózatából összeálló ‘ndrangheta tavaly 2,9 milliárd euróra tett szert zsarolásból és uzsoraságból, míg a sikkasztás 2,4 milliárd eurós, a szerencsejáték pedig 1,3 milliárd eurós bevételt jelentett számára. Eközben fegyvereladásból, prostitúcióból, márkás árucikkek hamisításából és emberkereskedelemből további egymilliárd eurója származott a szervezetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik