Nagyvilág

Magyarul kampányol Robert Fico

A szlovák kormányfő gőzerővel készül a választások második fordulójára, óriásplakátjain magyar felirat is megjelent.

Az Új Szó Facebook-oldalán található az a fotó, amelyen az óriásplakát látszik, rajta a magyar felirat: „Köszönöm a támogatást”.

Kép: Új Szó / Facebook

Magyarul is megköszönte az államfőválasztás első fordulójában rá leadott voksokat az ország déli járásaiban elhelyezett óriásplakátjain Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő és államfőjelölt, erről a Smer napilap is beszámolt, írja az MTI. Azóta fotót is közölt az MTI:

MTI / Krizsán Csaba

Ahogy arról már beszámoltunk, a szlovák választások második fordulója március 29-én lesz, Milos Zeman cseh köztársasági elnök pedig támogatásáról biztosította Robert Ficót, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnökjelöltjét, hivatalban lévő szlovák kormányfőt a szlovákiai államfőválasztás második fordulója előtt. „Szeretném kifejezni szolidaritásomat és támogatásomat Robert Ficónak a szlovákiai elnökválasztással kapcsolatban. Hangsúlyozom, hogy semmiképpen sem avatkozom be Szlovákia belügyeibe” – mondta Zeman.

Fico ellenfele a független jelölt, Andrej Kiska lesz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik